Hamlet apuka lett! Törpe víziló született Nyíregyházán

Gerzsont, a törpe vízilóvat április 13-án mutatták be a Nyíregyházi Állatpark látogatóinak. A kora tavasszal világra jött bika jól van, a születésekor hat, hathetesen már 13 kilogramm súlyú volt és azóta is naponta körülbelül negyed kilogrammal gyarapodik. Ivarérett korában testtömege pedig elérheti a háromszáz kilogrammot is - mondta el Révészné Petró Zsuzsa, a park oktatási osztályvezetője az MTI-nek.

Gerzson, a héthetes törpe víziló (Choeropsis liberiensis)Forrás: MTI/Balázs Attila

Gerzson szülei 2009 óta élnek a Nyíregyházi Állatparkban, a 23 éves Broutille Franciaországból, míg párja, a 15 éves Hamlet Dániából érkezett az Európai Fajmegőrzési Program keretében. A tenyészpárnak már negyedik alkalommal születik utódja: a 2011-ben, a 2015-ben és 2017-ben született borjak már egy másik állatkertben élnek.

Broutille jelen esetben is nagyon gondos, naponta négyszer-ötször szoptatja a 190 nap után világra jött kicsinyét, aki már elkezdte ízlelgetni a szénából, zöldség- és gyümölcsfélékből álló szilárd táplálékát. Sút nemrég már birtokba vehette a Tarzan ösvénye kifutórendszer víziló bemutatóját is.

A neve azért lett pont Gerzson, mert kora tavasszal, Gerzson napján született meg, így a  gondozói erre a névre keresztelték.

A törpe víziló a kipusztulás szélén lévő, igen ritka vastagbőrű, az ötször nagyobb, 1,5 tonna súlyú nílusi rokonával ellentétben már csak nagyon kis területen őshonos. Mindössze kétezer egyed él belőle Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben, állományát leginkább az erdőpusztítások, az élőhelyek csökkenése és a vadászat veszélyezteti. Éppen ezért fontos, hogy zárt tartási körülmények között, koordinált tenyészprogram keretében szaporodjanak - mesélte a szakember.

Egyre több mindent megeszik és élvezi a tavaszi napsütést isForrás: MTI/Balázs Attila

Míg rokonát, a nílusi vízilovat már az ókorban is ismerték, a törpe víziló az egyik legkésőbb, a 19. század végén felfedezett nagytestű emlősfaj. Ennek az az oka, hogy rejtett életmódot folytató, félénk állat, ami az ember által ritkán járt nyugat-afrikai esőerdők mélyén él. A törpe víziló születése egyébként szakmai különlegességnek számít, mivel az elmúlt egy évben 14 egyed jött világra a világ állatkertjeiben, ráadásul hím ivarú utód sokkal ritkábban születik, mint nőstény.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek