Sírdogáló kisvidrát mentettek a Séd patakból

Riadt kisvidrát mentettek az állatvédők néhány napja Veszprémben a Séd patakból, akit feltehetően véletlenül a családja hagyhatott el. Megmentői, a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont munkatársai ezt követően a Somogy megyei Petesmalmi Vidraparkba vitték.

A patakból kiemelt, körülbelül héthetes vidrakölyök sírva szaladt az emberek közé, egyenesen megmentői kezébe. Az általuk Pedro névre keresztelt hím kisállat néhány napig puha pokrócon, játékplüssök társaságában pihente ki magát átmeneti lakóhelyén, majd vasárnap a Somogy Természetvédelmi Szervezet Petesmalmi Vidraparkjába került.

"Ha egy vidragyerek az ember látóterébe kerül, akkor ott már nincs mire várni" – ezt már Balogh Márta, a vidrapark vezetője mondta az RTL Híradójának utalva arra, hogy mentéskor nyilvánvaló volt, a mamája már nem jön vissza érte, ezért azonnal segítséget kellett neki nyújtani. A vidrakölykök egyéves korukig anyjukkal élnek, ám esetében a szülői gondoskodást a park dolgozói igyekeznek pótolni.

Ezért most három-négyóránként cumiztatják, és mintegy négyhónapos kora körül, amikor kinőnek apró fogai, már hallal is megkínálják a kisállatot. Amikor Pedro megszokja, hogy a vidrák valódi táplálékai bizony úsznak, amelyekért meg is kell majd küzdeni, akkor mentett társaihoz hasonlóan őt is kiengedik majd a szabadba, egészen pontosan a vidrabölcsődébe.

"Itt tapasztalja meg, hogy milyen a kinti világ. Van folyóvíz, fű, fa és bokor, ami egy vidragyereknek szükséges ahhoz, hogy megtanuljon vidrának lenni" – fogalmazott a vidrapark vezetője és egyben a vidrafiú pótmamája, aki hozzátette, az már egy újabb folyamat lesz, amikor vadászni is megtanul. És amint így tesz, a helyi nemzeti parkkal egyeztetve őt is szabadon engedik a többi mentett és időközben önállósodott vidratársához hasonlóan. A Petesmalmi Vidraparkban jelenleg Pedro az 55. mentett állat.

Címlapfotó Pedróról: Simi / Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont Facebook-oldala

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek