Videó: nézze, milyen félelmetes a mentett vadmacskakölyök!

Szeptember 15-én ezt a magára maradt vadmacska-kölyköt találták az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Ivánc mellett. Az állatkának az elmúlt hetekben az Állatkert mentőközpontjában viselték gondját. Azt nem tudni, hogy elárvult-e, vagy elkeveredett az anyjától, de az biztos, hogy emberi segítség nélkül elpusztult volna. Most már túl van a nehezén, még egy kicsit kell erősödnie, és utána el is lehet majd engedni. Persze ehhez még meg kell várni a genetikai vizsgálat eredményét is, hiszen minden mentett vadmacska elengedése előtt meg kell nézni, hogy valóban tisztavérű vadmacskáról van-e szó - olvasható a budapesti állatkert cikkében.

Forrás: Bagosi Zoltan/zoobudapest.com

Gondozója jóvoltából egy rövid videót is közzétettek a ragadozóról, és amint a felvételből is látszik, az Állatkert védence nem éppen az a simogatni való kiscica. De mint írják, nem is céljuk, hogy megszelídüljön és kézhez szokjon, hiszen ahhoz, hogy felcseperedve boldogulni tudjon természetes élőhelyén, megfelelően vadnak kell lennie. Az Állatkert munkatársai most sem nagyon zavarják, csupán az etetés és a takarítás miatt mennek be hozzá rövid időre. Egy ilyen alkalommal készült a felvétel. Vigyázat, tényleg meg lehet ijedni a hirtelen mozdulattól és hanghatástól!

A Magyarországon is őshonos, fokozottan védett vadmacskákra igencsak „rájár a rúd" természetvédelmi szempontból. A legnagyobb kihívást a kóbor házimacskák jelentik, akik a közeli rokonság okán képesek kereszteződni a vadmacskákkal, így egyre több a házimacska-vadmacska hibrid, és egyre inkább visszaszorulnak a tisztavérű vadmacskák.

Jóllehet, az Állatkertben a vadállatmentő tevékenységen belül a madármentésé a főszerep, természetvédelmi oltalom alatt álló emlősök, köztük vadmacskák is rendszeresen kapnak második esélyt a mentőközpontban. Az elmúlt években többször is beszámoltak olyan vadmacska-kölykökről, akik magukra maradtak, így az Állatkert munkatársainak kellett róluk gondoskodni, amíg el nem érték a megfelelő életkort és fejlettséget ahhoz, hogy visszaengedjék őket természetes élőhelyükre. 2019-ben és 2021-ben is sor került egy-egy ilyen elengedésre.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek