Új szibériai tigris érkezett a Fővárosi Állatkertbe

Hétfőn megérkezett Veszprémből Szása, az új hím szibériai tigris a Fővárosi Állatkertbe, írta tegnap az intézmény, honlapján. A tizenkét éves állat jelenleg új otthonával ismerkedik, később pedig megkezdik az összeszoktatását Nivával, az év elején megözvegyült nőstény tigrissel.

Fővárosi Állat- és NövénykertForrás: Fővárosi Állat- és Növénykert/Facebook

Tavasszal elpusztult Norbi, az állatkert öreg szibériai tigrise, egyedül hagyva Nivát, aki most új társaságot kap Szása személyében. Szása 2009-ben született Németországban, majd még kölyökként, néhány hónapos korában került a Veszprémi Állatkertbe. A királynék városában épp most kezdenek neki egy nagymacska-komplexum kialakításának, s az építkezés idejére meg kellett oldani az ottani állatok, többek között Szása elhelyezését is, Budapesten pedig épp egy hímet kerestek Niva mellé. Miután szeptember 20-án átszállították, Szása máris a kifutóban látható.

Jelenleg új otthonával ismerkedik, felméri a terepet, megismeri a gondozókat, és persze kitapasztalja azt is, hol kapja az ennivalót és az ivóvizet. Amint kellő helyismeretet szerez, az állatkert dolgozói megkezdik a Nivával való összeszoktatását. Természetesen ez a folyamat is lépésről lépésre történik, írja az állatkert. Szása már tudja, hogy a közelben egy nőstény tigris is van, és hamarosan láthatják is egymás, egyelőre azonban egymástól elválasztva, két szomszédos kifutóban. Az összeszoktatás ideje alatt az állatkert dolgozói megfigyelik az állatok reakcióit, és ha eljött az ideje, össze is engedik őket.

Fővárosi Állat- és NövénykertForrás: Bagosi Zoltan/Bagosi Zoltan

Niva eddig már öt kölyköt hozott világra és nevelt fel sikeresen – mindannyiukat itt, Budapesten. Elméletileg annak sincsen akadálya, hogy a sikeres összeszoktatás után idővel akár Szásával is legyenek közös utódaik. A tigrisek természetvédelmi célú állatkerti szaporítását összehangoló európai tenyészprogram szempontjából összeillő párt is alkotnának. Tudni kell azonban azt is, hogy Niva már nem fiatal, augusztusban töltötte be tizenötödik életévét. Vagyis Szásánál is mintegy három esztendővel idősebb. Így előfordulhat, hogy az eddigi öt kölykén kívül már nem lesznek további utódai. Az új hím társaságának azonban bizonyára így is örülni fog. A Fővárosi Állat- és Növénykertben egyébként 1877 óta foglalkoznak tigrisek tartásával. Az Állatkert megígérte, hogy hamarosan kisfilmen is megmutatja, hogyan érkezett meg Szása Budapestre, és vette birtokba új otthonát, addig is megnézhetjük, milyen volt kicsiként.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek