Megmentőjéről, egy 12 éves fiúról nevezték el az elárvult gólyafiókát

A Mályi Madármentő Állomás az egyik Facebook-posztjában egy Mezőnagymihályon élő, 12 éves fiúnak mondott köszönetet, amiért nem hagyott elpusztulni egy apró madarat, majd pár nappal később a fióka nevében is írtak pár sort a közösségi oldalukra. Nézzék, milyen gyámoltalan a kis madár, segítség nékül biztosan nem maradt volna életben.

„Ha Patrik nem veszi észre a fiókát akkor az már nem élne. Szeretnénk neki ismételten köszönetet mondani, egy hős vagy Patrik. Emberségből jeles. A kis gólya nagyon rossz állapotban van, több helyen is megsérült és kihűlt" – írták. 

A madárka sorsa sokakat érdekelt, és tudni szerették volna, mi lett vele, így hamarosan újabb poszt került ki a madármentők oldalára: „Köszönöm, élek. Kicsi vagyok, de annál nagyobb bennem az élni akarás. Én lehettem a legkisebb a fészekben és talán én keltem ki utoljára. Kisebb voltam, mint a tesóim, de erről én nem tehetek. Míg a többiek erősek voltak és nagyobbak, én esetlenül néztem, ahogy behabzsolják az ételt. Anyukám hozott egy nehéz döntést... egy döntést, ami miatt most itt vagyok. Tudjátok megküzdöttem azért, hogy most így lássatok. A sebeim már gyógyulnak, a fájdalom is csillapodik és remélem, hogy túl vagyok a nehezén. Most itt gondoskodnak rólam és vigyáznak rám. Köszönöm Patrik, hogy megmentetted az életem. Köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám és izgult azért, hogy életben maradjak" – írták a kicsi gólya nevében.

Később újabb poszt jelent meg, amiben már Patrik gólyaként emlegetik a mezőnagymihályi kidobott fiókát, amely egészséges, és szépen fejlődik a többi mentett madár társaságában. (Címlapkép: Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue/Facebook)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek