A Himalájában őshonos, színpompás madár érkezett a debreceni állatkertbe

Bár látogatókat egyelőre nem fogadhat a debreceni állatkert, az élet nem áll meg a parkban. Amint a Facebook oldalukon is írták, a bébibumm mellet új fajokkal is gazdagodtak az elmúlt napokban. A hollandiai Amersfoort állatkertjéből ugyanis himalájai fényfácán-kakasok érkeztek Debrecenbe.

A fényfácán-kakasok is várják az önzetlen nevelőszülők jelentkezésétForrás: Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark / Facebook.com

A színpompás jövevények már el is foglalták a röpdéjüket a velük egy térségben őshonos vörös pandák szomszédságában. A tervek szerint az újranyitást követően, a látogatók további himalájai szárnyasfajok társaságában (a park reményei szerint tojók), együtt csodálhatják majd meg őket.

A Nepál és az indiai Uttarakhand állam nemzeti jelképeként tisztelt himalájai fényfácán (Lophophorus impejanus) a Himalája 2500-5000 méter magasan húzódó erdőiben, cserjéseiben és hegyi lejtőin őshonos. Jellegzetessége, hogy legtöbb rokonával ellentétben fejét tollbóbita ékesíti, amely főleg a vörös, aranysárga, zöld és kék színekben pompázó kakasok esetében hangsúlyos, míg a szerényebb, barnás tollazatú tojóknál lelapul - olvasható a posztban.

Szintén ott írták, hogy a táplálékát képező magvak, gumók, hajtások és rovarok kiásásához nem a lábát, hanem erős csőrét használja. Párban vagy kis létszámú csapatban él, kommunikációs eszköztára pedig sokféle hangjelzés és mozdulat lehet; az áprilistól augusztusig tartó párzási időszak kezdetét a hímek jellegzetes, melankolikus füttye jelzi.

A himalájai fényfácánok egyedszámának csökkenése következtében a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Magyarországon csak a Szegedi Vadasparkban és immár Debrecenben látható.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek