Egy napra visszautazhat családjával az ókori Római Birodalomba

2020-ban is lesz Barbár Családi Nap Aquincumban, méghozzá e hét vasárnap, október 4-én. Ekkor a múzeum romkertjét barbár kézművesek és harcosok népesítik be, akik bepillantást engednek a Róma által leigázott, illetve a birodalmi határokon túl élő népek mindennapjaiba. A hagyományőrzők harci bemutatói és a kézműves foglalkozások során a romkertbe látogatók megismerkedhetnek a kelták és germánok kultúrájával, szokásaival, továbbá részt vehetnek különleges idegenvezetéseken, előadásokon és játékokon.

A hangulatot a környezet, a jelmezek és a látvány adja megForrás: Aquincumi Múzeum/Facebook

Részt vehetnek a római legiók elleni kiképzésen, megismerhetik a korabeli fegyvereket, emellett ügyességi játékokban, kötélhúzásban, karikahajításban, lándzsadobásban, íjászatban, rönkhajításban mutathatják meg képességeiket, emellett fegyverhasználati bemutató és párbajoktatás is várja az érdeklődőket. A kézműves foglalkozások alkalmával megtanulhatnak agyaggyöngyöt, drótékszereket, kardokat és barbár varázsbugyrot készíteni.

A tárlatvezetések alkalmával gyógynövény-sétát tehetnek a romkertben Deruával, beléphetnek az Ős- és Népvándorláskori gyűjtemény raktárba, és további, érdekes témákban is tartanak bemutatókat. Egyéb programokra is készülhetnek: hennázás, hajfonás, látványkonyha, kovácsolás, bronzöntés, szoborkészítés várja a érdeklődőket, és még jósoltathatnak is.

Október 4-én, vasárnap, 10.00 és 18.00 óra között mindenkit várnak a Barbár Családi Napra az Aquincumi Múzeumba. A zárt kiállítóterekben történő tárlatvezetéseken csak korlátozott létszámban lehet részt venni. A regisztráció a helyszínen, érkezési sorrendben történik. A jegyek felnőtteknek 1900 Ft-ba, 20 fő feletti csoportoknak fejenként 1500 Ft-ba, diákoknak és nyugdíjasoknak 950 Ft-ba kerülnek. A diák/nyugdíjas csoportjegy 10 fő felett 750 Ft/fő, a családi jegy (2 felnőtt 2 gyermek) 3800 Ft-ba kerül. További információk és a részletes program az Aquincum Múzeum weboldalán találhatók meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek