Nyitott pincés eseménnyé változik a Bor, mámor, Bénye

A háromnapos Bor, mámor, Bénye eseményt augusztus 14-16. között rendezik meg Erdőbényén. De a közös programok helyett, idén nyáron nyitott pincés változatban szerveződnek a programok, ami azt jelenit, hogy az egyes helyszínek önállóan hirdetik meg a programjaikat.

Ez aztán a tökéletes naplementeForrás: Bor, mámor, Bénye / Facebook.com

Akik korán érkeznek, azokat a nulladik napon, vagyis csütörtök este a SanzonTokaj ázsiai ihletésű fogásokkal várja, a Préselőnél és a Budaházy-Fekete Kúriánál pedig a környezet és a jó borok készítik fel a látogatókat a hétvégére.

Erdőbénye 14 pincészetének udvarait ezen a fesztiválon gasztro kiállítók is lepik el. Idén is ott lesz az encsi Anyukám mondta, debütál a Kúria Bisztró, lesz Borsod Burger, A Leves és KicsiZso, valamint BBQ és bográcsos finomságok is készülnek - olvasható a Turizmus.com oldalán.

A pincészetek külön-külön, hogy egy helyen ne gyűljön össze túl sok ember egyszerre, készülnek majd filmvetítéssel, történelmi sétával, kézműves foglalkozásokkal, jazz és a rockabilly koncertekkel, és még társasjáték partival is. A programok teljes listája a Bor, mámor, Bénye Facebook oldalán is elérhető.

A nyitott pincés rendezvényre ingyenesen léphetünk be, de a borfogyasztás pohárdíjhoz kötött. A három napon át használható pohár egyszeri helyszíni díja 2.000 forint.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek