Igazi boszorkányperben érezheti magát egy osztrák kiállítás hologram-vetítésén

    Magyar szakemberek közreműködésével készült a salzburgi Hohenwerfen-várkastély legújabb kiállítása. A látványosság a helyi boszorkányok történeteit meséli el, és a boszorkányperek világába kalauzolja a családokat – írja az ORF.

    A kiállításon még repülni is lehet, akárcsak a boszárkányok - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: witch

    A „Mythos Jackl" című, többszintes tárlat több eleme is magyar vonatkozású, köztük pedig a leglátványosabb az a hologram-vetítés, amelynek segítségével szó szerint a látogató körül zajlik egy boszorkányper. A boszorkányperek világát életnagyságú alakok idézik meg, a híres vagy éppen hírhedt személyek mellett legendás varázslókat és mesebeli boszorkányokat is megelevenítenek a budapesti Gangel-férfiszabóság alkotásai.

    Ez azért is izgalmas, mert a vár alatti Werfen falucskában 1675 és 1690 között több boszorkányper is zajlott, amelyekkel a helyi hatalom birtokosai a kolduló utcagyerekeket, zsiványokat igyekeztek elijeszteni. Egyikük, Jackl, rendszeresen megmenekült az üldözői elől, és a legenda szerint vérfarkassá tudott változni, ez volt a különleges képessége.

    A kiállításon a gyerekek egy különleges selfie-térben is szórakozhatnak: egy seprűre ülhetnek fel, amelyen virtuálisan repülhetik körbe a várat. Az ifjú látogatókat egy erdei házikó is várja, ahol egy boszorkány teljesít különféle varázslatokat.

    Élő boszorkányper felnőtteknek

    A Cantat Heritage boszorkányperek története után kutató muzeológusai az 1689-es per anyagát dolgozták fel és elevenítették meg a kiállításon. Az eljárást egy stúdióban játszották újra, majd hologramként vetítik le a látogatóknak, akik a boszorkányüldözés közepébe csöppennek. Érdekesség, hogy térben is körülöttük történnek az események, így igazán valósághű élményben lehet részük. Íme, egy kis ízelítő a boszorkánykiállításból:

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!