Bátor tette miatt egész Amerika és világsztárok sora egy hatéves kisfiút ünnepel 

Egy kisfiút igazi hősként ünnepelnek Amerikában, miután húga védelmére kelt. A 6 éves Bridger Walkert egy feldühödött kutya többször megharapta az arcán, amikor a húga és a kutya közé vetette magát. A szomorú esetről a kisfiú nagynénje számolt be.

„Július 9-én a hatéves unokaöcsém, Bridger, megmentte a kishúga életét, amikor egy feldühödt kutya és közé állt – írja Nicole Walker egy július 12-i Instagram bejegyzésében. Miután a kutya többször megharapta az arcát és a fejét, ő megragadta kishúga kezét, és elfutott vele, hogy biztonságban tudhassa őt. Később Bridger azt mondta: "Arra gondoltam, hogyha valakinek meg kell halnia, az én legyek." Miután 90 öltéssel varrta össze sebeit egy plasztikai sebész, a kisfiú végre otthon pihenhet. "Szeretjük a bátor fiunkat, és azt akarjuk, hogy az összes többi szuperhős megismerje a legújabb csapattagot, aki csatlakozott a soraikba."

A nagynéni azzal a reménnyel osztotta meg a gondolatait, hogy unokaöccse bátor cselekedetére még többen felfigyelnek Wyomingban, ahol ez az eset történt. Ennél azonban jóval többet ért el, hiszen több mint 789 000 ember lájkolta a posztját, és hozzászólások áradata érkezett.

Egy németjuhász keverék támadta meg Bridger húgátForrás: Shutterstock

Kiderült, hogy Bridger az Avengers rajongója, és amikor valaki megkérdezte, hogy melyikük a kedvence, Chris Prattet és Tom Hollandot nevezte meg, akik Star-Lordot és Lokit játszották a Marvel filmekben. Az Amerika kapitányt alakító Chris Evanstől pedig még videóüzenetet is kapott. "Bátor és önzetlen dolog, amit tettél" – mondta Evans. "A húgodnak szerencséje van, hogy a testvére vagy. A szüleid nagyon büszkék lehetnek rád. Maradj olyan, amilyen vagy! Olyan emberekre van szükségünk, mint te". A sztár azt is megígérte, hogy valódi Amerika kapitány pajzsot fog küldeni neki. A neten sok más híresség szintén bejegyzésben dicsérte a kisfiút bátor tettét.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

There are no words. We are so, so thankful.

Nikki Walker (@nicolenoelwalker) által megosztott bejegyzés,

A nagynénje szerint Bridger jól van, miközben továbbra is gyógyulgat. "A sebei már sokat javultak" – írta ki egy frissebb posztjában, miután meglátogatta unokaöccsét. Azt is leírta, hogy a kutya tulajdonosai felvették kapcsolatot a családdal, és ők nem haragszanak rájuk – írja az AJC.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek