Hasznosítsa újra régi élményeit, hogy a család minden tagja együtt lehessen

Az alábbi néhány bekezdésben nemcsak a számítógépzseni videószerkesztőkhöz és a scrapbook készítő világbajnokokhoz szeretnénk szólni, hanem azokhoz is, akik ebben a bezártságban kezdenek hozzá a számítógépek adta lehetőségek felfedezésének. Azoknak igyekszünk tippeket adni, akiknek a munka mellett marad egy kis szabad idejük kreatívkodni a család vagy akár saját maguk szórakoztatására. A középpontban tehát, a cikksorozatunk első részéhez hasonlóan, most is az utazási fotók és videók állnak, de ezúttal a családi élményszerzés kap nagyobb fókuszt.

Legutóbb ugyanis minden utazásrajongóhoz szóltunk, és leginkább arra adtunk ötleteket, hogyan lehet a korábbi emlékek felelevenítésével és egy kis kreatívitással ismét megélni az utazási szenvedélyt. A tippek között szó volt az emlékek praktikus rendszerezéséről; a laptop, telefon, tablet háttérképeinek beállításáról, és az utazós fotók digitális képkeretbe állításáról. Szóba került a vizuális jegyzetkészítés is, amit egy-két jól összerakott segédanyag segítségével azok is elsajátíthatnak, akik eddig még nem vetették bele magukat a rajzolás és élményfestés rejtelmeibe.

IllusztrációForrás: Shutterstock.com

És javasoltuk olvasóinknak a blog írást, vagyis azt, miért klassz dolog régebbi - még meg nem írt - élmények alapján utazási blogot indítani. Akinek munka után még van erre energiája, az sok szép fotóval, érdekes és aktualizált információval egészen jó dolgot is kihozhat belőle. Így legalább a barátok és a család többi tagja is hallhat végre azokról az utakról, amiken ők nem vehettek részt.

Persze, a készítő részéről kell hozzá egy kis tudás, hogy miként kell felépíteni egy blogot, de ehhez is számos segítséget lehet találni a neten. Az Urban:Eve blog például kifejezetten erre szakosodott, érthetően és sok nyomtatható tervezővel nyújt támaszt a kezdő lépésekhez.

Így indíts blogot Urban:Eve útmutatásávalForrás: urban-eve.hu

De ahogy a blogkisokosban is írják, nem csak utazásról indíthatunk blogot. Ha a családi témákról szeretnénk írni, akkor a nekünk fontos emlékekből merítsünk. Ne törődjünk azzal, hogy kinek tetszik majd, a lényeg, hogy nekünk megfeleljen, és meg tudjuk osztani akár a nagyszüleinkkel is. Mert ahhoz, hogy elolvassák az írásainkat, és megnézzék a fotókat, nem kell nagy számítógépes tudás, csak a linket kell nekik átküldeni.

És itt jutottunk el ahhoz a részhez, amikor jelezni kell, hogy nem mindenkinek egyforma a számítógépes tudása. Az idősebb korosztály egy részének már nem volt lehetősége, nyitottsága, önbizalma és talán kedve sem nekiállni megtanulni, hogyan működik pl. a Skype, az okostelefonos Messenger, a Pinterest vagy a Facebook. Ugyanakkor mások már a kezdetektől fogva csatlakoztak a digitális világhoz, és ők maguk szerkesztik a saját blogjukat és zenés videóikat – ahelyett, hogy az unokákra várnának.

Az alábbi javaslataink között olyan tippeket találnak, amelyeket a számítástechnikával most ismerkedő szülők, nagyszülők is használni tudnak – ha másképp nem, akár a gyerekek távoli segítségével.

A fotók összehozhatnak húsvétkor is

A nagyszülőknek vagy a család tőlünk távol lévő tagjainak remek kis slideshow-kat állíthatunk össze korábbi utazós képeinkből, amiket sokféleképpen megoszthatunk velük. Feltölthetjük ezeket YouTube-ra, és akkor így csak a videó linkjét kell tovább küldenünk; de ha elég kisméretű a videónk, akkor simán e-mailban is elküldhetjük szeretteinknek.

Egy-egy ilyen videóban összegyűjthetjük a fotóinkat a legutóbbi toszkán utunkról, a görögországi nyaralásról, de bemutathatunk egy csodás szállodát részletesebben is, ahova akár velük együtt is szívesen visszamennénk a közeljövőben. Aztán összerakhatunk egy „Álomutazás" nevű videót is, amiben azt a helyet mutatjuk be fotókon és érdekes rövid információblokkokon keresztül, ahova a szülők vagy nagyszülők már rég el szeretnének jutni, de eddig még nem volt alkalmuk. Egy ilyen kisvideó talán egy kicsit a lelket is tarthatja mindenkiben.

Forrás: Adobe Spark / Travelo.hu

Körbenéztünk az interneten, hol lehet igényes, szép, de ingyenes slideshow-kat és kollázsokat összerakni online. A legjobb ilyen oldal, amit találtunk, az az Adobe Spark, amibe elég Facebook-fiókunkkal bejelentkezni. A honlap angol nyelvű, de könnyen érthető. Bejelentkezés után kb. 2 perc alatt összeraktunk egy tengerparti kollázst az oldalon található ingyenes fotókból (de persze a sajátjainkat is feltölthetjük ide), illetve 7 perc alatt megalkottunk egy zenével, szöveggel ellátott fotós videót, amit le is menthettünk a gépre, és megosztási linket is kérhettünk hozzá. Mutatjuk, mi lett a „Húsvéti próba" végeredménye.

Szintén közös program lehet, ha megkérjük a nagyszülőket, hogy ha van fényképezős telefonjuk, akkor fotózzanak be pár régi fotót, azt küldjék át nekünk, mi pedig készítünk belőle egy kis montázst. Ezt akár az előbb említett Adobe programmal, akár a szintén ingyenesen használható (letöltést nem igénylő) iPiccy Photo Editor oldallal is megtehetjük. Itt a saját fotóink feltöltése után készíthetünk kollázst, feliratos képeslapot, retusálhatjuk a régi képeket, és javíthatunk a színeken is.

Az Instagram-hoz tartozó Canva alkalmazás is segíthet az igényes fotómontázsok kialakításánál, ahol mindenféle méretet és stílust is kiválaszthatunk. Használhatunk ingyenes jogtiszta képeket, de a sajátjainkat is feltölthetjük. A kész „műveket" aztán feltölthetjük Instára, kirakhatjuk Facebook-fiókunk borítójaként, és elküldhetjük Messengeren vagy e-mailben is bárkinek. Bár a PC-n is használható az alkalmazás, azért telefonra és tabletre letöltve az igazi.

Most derül ki, mire is jó a Street View!

Az elmúlt hetekben számos gyűjtés született itt a Travelón is arról, hogy a Google Arts & Culture fotós-térképes alkalmazásban milyen sokféle helyre eljuthatunk a világban. Ha most a szűk családi kört vesszük alapul, akkor a távolban lévő szülőknek vagy nagyszülőknek, a megfelelő link elküldésével és esetleg messenger hívással megmutathatjuk, merre is jártunk az elmúlt években.

Forrás: Screenshot / Travelo

Vagy ami még jobb, akár a szülők vezethetik végig a család többi tagját egykori nászútjukon. A lényeg, hogy a lehető legtöbb családtaggal éreztessük húsvétkor is, hogy a távolság és az elszigeteltség ellenére senki sincs egyedül.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek