A hercegi pár tanul, játszik a gyerekekkel, és közben a világjárvány ellen küzd

Miközben kereszteshadjáratot folytatnak a koronavírus ellen, Vilmos herceg és Katalin hercegné megosztják egymás között az otthoni feladatokat is. Ahogy a britek milliói, jelenleg ők is otthon tartózkodnak a vírusválság közepette, és a szülői feladataikat végzik. Egy belső forrás elárulta a Sun Online-nak, hogy Katalinnak és Vilmosnak – akárcsak a legtöbb szülőnek – jelenleg az egyik legfontosabb prioritás, hogy a gyermekeik rendezett körülmények között, otthonunkban végezzék a napi tevékenységeiket – írja a The Sun.

A királyi családból szinte egyedül rájuk lehet most számítani - illusztrációForrás: Shaun Jeffers/Shutterstock

Az elmúlt napokban Vilmos és Katalin többször is a figyelem középpontjába kerültek. Sok helyre ellátogattak, megjelentek egy sor eseményen – beleértve a frontvonalon dolgozó egészségügyiek küzdelmét, – hogy a válság idején támogatást nyújtsanak a nemzet számára. Most viszont az otthonunkban is helyt kell állniuk.

A névtelen forrás szerint mindketten aktívan segítik Györgyöt a napi tanulmányaiban. Sokat foglalkoznak Saroltával, és Lajossal is marad idejük játszani. Katalin végzi a tanítás nagy részét, de Vilmos is kiveszi részét a tanulásból. Mindketten örülnek ennek tapasztalatnak, de ez az élmény egyben felhívta a figyelmüket a tanárok fontos munkájára is.

Vilmos mentőpilótaként szerette volna kivenni részét a koronavírus járvány leküzdésében, de az udvari teendők megakadályozták a visszatérésben.

A 37 éves cambridge-i herceg két évet töltött vészhelyzetekben alkalmazott mentőpilótaként, mielőtt 2017-ben kilépett volna. Állítólag Vilmos egy magánbeszélgetés során azt mondta, hogy vissza szeretne térni a pilótafülkébe, és ott segíteni a küzdelemben.

A Royal Air Force egyik gépe, amit éppen Vilmos vezetett 2010-benForrás: CROWN COPYRIGHT/Sac Faye Storer/Wikipedia

Egy forrás szerint:

Vilmos komolyan fontolóra veszi a mentőpilótaként való visszatérését, hogy segítséget nyújtson a jelenlegi világjárványban.Tudja, hogy az egész ország kiveszi a részét, és ő is segíteni akar.

Ő az egyike annak a néhány, magas rangú királyi családtagnak, aki jelenleg is dolgozik. Édesapja, Károly a koronavírusból lábadozik, András az Epstein-botrány miatt nem dolgozhat, Harry és Meghan pedig lelépett Hollywoodba.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek