Ezek a szőrös apróságok karácsonyi ajándékként születtek Debrecenben

A debreceni állatkert nőstény aranykezű tamarinja 2019. december 24-én, szenteste két egészséges utódnak adott életet a kis majmok jól vannak – hangzott el azon a szerdai sajtótájékoztatón, ahol bemutatták az állatkert legfiatalabb lakóit. Az egyébként, hogy a majmocskák megszülettek nagyobb öröm az állatkert vezetőinek és a gondozóknak, mint az, hogy karácsonyi ajándékként jöttek a világra.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark / FB

A legutóbb ugyanis 2013-ban született a parkban tamarin; az a majom a most világra jött állatok apja. Az anyjuk 2018-ban érkezett Debrecenbe a szegedi vadasparkból. A Nagyerdei Kultúrpark honlapján olvasható az is, hogy az utódnevelésből mindkét szülő példásan kiveszi a részét: az egyelőre ismeretlen nemű csöppségek idejük nagy részét apjuk bundájába csimpaszkodva töltik, anyjuk pedig táplálja őket, étvágyuk kifogástalan.

A karmosmajmok alcsaládjába tartozó aranykezű tamarinok (Saguinus midas) Dél-Amerika északi erdőségeiben őshonosak, 4-15 fős csoportokban élnek, amelyeken belül a domináns nőstény joga a hímekkel való párosodás. Sötétbarna vagy fekete testszőrzetüktől jól elüt narancssárga-arany kezük és lábfejük, amelyről a nevüket kapták. Tudományos elnevezésük az ókori görög mitológiából ismert Midász királyra utal, aki érintésével mindent arannyá változtatott.

Akár egy évkezdő családi program is lehet a négytagú tamarincsalád meglátogatása. A pihepuha állatokat a Nagyerdei Kultúrpark trópusi házában találjuk meg.

Az élőhelyét veszélyeztető erdőirtások miatt a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján. A debreceni állatkertben az Európai Törzskönyvi Program (ESB) keretében tartanak aranykezű tamarinokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek