Pozitív fogadtatásban részesült a családi váróterem

    Debrecen állomáson szeptember óta várja a legfiatalabb utasokat is a családi váróterem, amely a kisgyerekes családok utazási komfortját növeli. Az eddigi visszajelzések, a családi váróban elhelyezett vendégkönyv alapján rendkívül pozitívak, az utazók nagy örömmel használják a létesítményt. Az ötletet elsődlegesen a nyíregyházi vasútállomáson már évek óta működő családi váró sikere adta - derül ki a MÁV közleményéből.

    Forrás: Mikula Szilvia (dehir)

    A csarnokban az utasok nagy megelégedésére megújult a WC, zöldnövényzet ültetésével, interaktív mini kiállítás berendezésével, várótermi padok kihelyezésével és a bérlőkkel együttműködve egységes arculat kialakításával tették komfortosabbá a várakozást. 

    A hajdú-bihari megyeszékhely mellett idén 39 másik állomáson és megállóhelyen dolgoznak azon, hogy az utasforgalmi területek esztétikailag megújuljanak, és az erre közlekedőket szebb és jobb körülmények fogadják. Az elvégzendő feladatok között szerepel a fém- és fafelületek festése (padok, hulladékgyűjtő, nyílászárók, korlátok, oszlopok, jelzők); a vakolatok megújítása, az állomási kiskertek rendbetétele, füvesítés, virágosítás és további kisebb karbantartási feladatok elvégzése. Emellett valamennyi állomáson megújultak a kerékpártárolók.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!