Békebeli játszótér nyílt a Józsefvárosban

Tematikus játszótér épült a Múzeumkert Pollack Mihály tér - Múzeum utca felőli szegletében, amelyet október 11-től vehetett birtokba a közönség - írja a Magyar Nemzeti Múzeum honlapja. A játszótér építésének gondolata már 1888-ban felmerült ezen a területen. A most átadott „Muzi" elnevezésű tematikus játszótér a 19-20. század fordulójának építészeti és kulturális világának, gyermekvilágának felidézésével szeretné gazdagítani a Múzeumkertet és a fővárost.

A játszótér megnyitójaForrás: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A játszótér közvetlenül két regény cselekményéből, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk (1906) című és Pásztor Árpád A Muzi (1930) című könyveiből inspirálódott. Mindkét történetben a Magyar Nemzeti Múzeum kertje fontos helyszínként jelenik meg, és mindkét történetben előkerül a gojzizás, vagyis a golyógurítás, mint közösségi játék - így ez a tevékenység a játszótér egyik nagy attrakciója (egy golyóautomatával). A gojzipálya mellett felépült egy nagy, steampunk hangulatú "gőzfűrészüzem" a Pál utcai fiúk piros-zöld zászlajával, elkészült egy kisebbeknek szóló, szerepjátékoknak teret adó "belváros" házakkal és egy működő verklivel (Piki kalandjai a Muzi c. regényből).

Az óvodás korúaknak lóvasút épült (hiszen a Kálvin térről Újpestre lóvasúton lehetett eljutni abban az időben), megjelenik a Gittegylet "pecsétje", mint körforgó, és természetesen a hinta sem hiányzik a játékok közül. A játszótér felidézi a historizmus építészeti kultúráját, Budapest kulturális életét, beleértve az öltözéket és divatot, az újságok tipográfiáját, a kézzel írás szépségét, a korszakra jellemző színeket és a közlekedést.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek