Bebizonyították: a cicák is kötődnek a gazdijukhoz

A macskák is kialakítanak gazdáikkal olyan kötődést, ahogyan a gyerekek és a kutyák is kialakítanak kapcsolatot az őket ellátó emberekkel – derítették ki az Oregoni Állami Egyetem kutatói.

Ezentúl már nem csak a kutyákat lehet a leghűségesebb társnak nevezniForrás: Sarah Richter/Pixabay

Ez az első alkalom amikor a kutatók tapasztalatok alapján kiderítették, hogy a babákhoz és a kutyákhoz hasonlóan a macskák is kimutatnak kötődést

– monda Kristyn Vitale, az OSU kutatója, a Current Biology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.

Az amerikai kutatók tanulmányukban egy olyan bázis tesztnek vetették alá macskákat, amelyek hasonlóak azon tesztekhez, amelyeket a gyerekek és a kutyák kötődésénél vizsgálnak. A teszt idején a macskák két percet töltöttek egy új szobában gondozójukkal, majd két percet egyedül, majd újabb két percet ismét együtt. Amikor a gondozójuk visszatért a kétperces távollét után, a biztosan kötődő macskák kevésbé voltak stresszesek, és figyelmüket megosztották az ember és a környezet között.

A magatartási szakértők értékelték a tesztet, és a gyerekekkel illetve kutyákkal végzett hasonló tesztek feltételrendszere alapján értékelték a macskák magatartását. Az értékelhető 70 kölyökmacska közül 64,3 százalékot ítéltek biztos kötődőnek, 35,7 százalékot gyenge kötődőnek. A kutatók szerint ez azért nagyon meglepő eredmény, mert ez az arány szinte megegyezett az emberek esetében a gyerek és gondozója közötti kötődési aránnyal. Embereknél, a gyerekek 65 százaléka kötődik biztosan a gondozójához – írja az MTI.

De bármennyire is kötődik az állat a gazdájához, és fordítva, olvasóinknak mi mégis azt tanácsoljuk, hogy gondolják meg alaposan, egy hosszabb útra magukkal vinnék-e a kedvencüket. Az állattal történő utazáskor felmerülő ügyintézésekről, szabályokról és egyéb tudnivalókról ebben a korábbi cikkünkben tájékozódhat.  

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek