Szeptemberben bárki körbenézhet a budafoki remízben

120 éves a Budafok kocsiszín, amelynek csarnokát az érdeklődők tavaly láthatták először felújított állapotában. A XI. kerületi Fehérvári út 241. szám alatt található remízben idén is tartanak nyílt napot, egészen pontosan szeptember 21-én, amely során a látogatók több nosztalgia járművel is találkozhatnak, a közlekedési szakma rejtelmei iránt komolyabban érdeklődők számára pedig kis csoportos vezetett túrát és csarnoklátogatást tartanak a telephelyen.

Forrás: BKV Zrt. / Facebook

A vezetett túra ingyenes, de a szervezők felhívják a figyelmet, hogy az esemény előtt érdemes regisztrálni attól függetlenül, hogy korlátozott számban a helyszínen is lehet majd jelentkezni.

A korábbi nyílt napokhoz hasonlóan a kisebbeket gyerekfoglalkoztatóval, társasjátékokkal, kvízjátékkal és csocsóasztalokkal várják – olvasható az esemény Facebook-oldalán.

Tátrák, egy CAF és egy csatolt UV a tavalyi nyílt naponForrás: Kovacsbeni01 / Wikipedia
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek