Kőbánya múltját megidéző játszótér épült az Óhegy parkban

    Egyedi tervezésű új eszközökkel, Kőbánya hagyományait idéző két új játszótér várja mostantól a gyerekeket az Óhegy parkban – olvasható a kerület weboldalán.

    Forrás: Kobanya.hu

    A 15 hektáros Óhegy parkot érintő, elmúlt két évre is visszanyúló beruházás első ütemében két játszótér készült el. A kisebb gyerekek számára felújított árnyas játszótéren a színes grafikájú eszközök erdei hangulatot idéznek, ahol rugós játékok, gumi állatfigurák, fészekhinta, trambulin, terepcsúszda és mászóházikó várja a kiskorúakat, az árnyékolásról pedig napvitorlák gondoskodnak.

    Forrás: Kobanya.hu

    A 7-14 évesek szórakozására azonban már egy új, bányászati tematikájú játszóteret építettek egyedi játszótoronnyal, csőcsúszdákkal és kőfejtésre utaló mászósziklákkal. Az egykori kőbányai függővasút gondolatát jeleníti meg a sematikus vasúti nyomvonal az alagutas gumidombokkal, valamint a hajtány kocsik mozgását imitáló különleges mérleghintákkal. Az egykori bányászati tevékenységre utal a régészkedős homokozó is.

    Forrás: Kobanya.hu

    A tervek szerint bővülnek majd és egy helyre összpontosulnak a sportolási lehetőségek is a parkban: kalandpark jellegű pálya, műfüves focipálya, gördeszka pálya, ping-pong asztalok és több kosárpalánk is lesz, de helyet kap egy teqball asztal és egy biciklis szerelőállomás is.

    A tervek szerint jövőre elkészül a szőlő tematikájú játszótér a Dér utca felőli részen, ahol már a mozgáskorlátozott gyerekek is együtt játszhatnak mindenkivel.

    Forrás: Kobanya.hu

    A közelében kap helyet az idősebb korosztály aktív pihenését szolgáló rész is padokkal, asztalokkal, pergolával, petanque- és tollaslabda pályával, valamint kültéri fitness elemekkel felszerelve. A beruházás része egy tanösvény kialakítása is, amely Kőbánya helytörténeti múltját, növény és állatvilágát mutatja majd be.

    Forrás: Kobanya.hu

    A tervezésnél és megvalósításnál kiemelt szempont volt a környezettudatosság, a meglévő zöldfelület megtartása és megújítása, valamint a szelektív hulladékgyűjtés feltételeinek megteremtése – olvasható Kőbánya weboldalán.

    Forrás: Kobanya.hu

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!