Pénteken indul a MÁV idei első, tengerpartra tartó járata

Pénteken 18:55-kor gurul ki az idei első SEA←YOU Adria expresszvonat a Keleti pályaudvarról. Ezzel és a jövő hét péntektől (június 21-től) szintén naponta közlekedő Istria expresszvonattal az adriai nyaralás két éjszakájának szállásköltségét is megspórolva lehet eljutni a tengerhez – írja közleményében a MÁV-START utalva arra, hogy az utasok a járatokon hálófülkés kocsikban alhatnak, reggel pedig a négy tengerparti üdülőhely valamelyikére gördül majd be vonatuk.

Forrás: Shutterstock / Dreamer4787

A Budapestről az Adriára – az ülő-, fekvőhelyes és hálókocsikkal – naponta induló, oda és vissza is éjszaka közlekedő két SEA←YOU vonat június 14-től szeptember 6-ig naponta 18:55-kor indul Budapestről Splitbe. De aki szeretne, az a vonatról átszállhat Zadar és Šibenik felé. A vonatra az idei évtől új, kedvezményes, START Split elnevezésű menetjegyek is válthatók, korlátozott számban. Ezek ára a Magyarországon megtett szakasz hosszától függ: a Balaton partjáról 29, Budapestről 32, Kelet-Magyarországról pedig 42 eurótól válthatók meg irányonként. Az Adria expresszen kerékpár is szállítható.

Mindemellett, ahogy korábban is írtuk, június 21-től augusztus 30-ig már nemcsak a Citadella gyorsvonat, de az Istria expresszvonat is eljuttat Budapestről Ljubljanába és Zágrábba. Sőt, naponta közlekedik a Déli pályaudvarról a szlovén tengerpart fővárosába, Koperbe, a Kvarner-öbül népszerű üdülőhelyére Abbáziába (Opatija) és Fiuméba (Rijeka) is. További, vonatokkal közvetlenül elérhető nyaralóhelyekről itt olvashat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek