Régészeti látványtár nyílik a szegedi Móra-múzeumban

    A háromezer, eddig raktárban őrzött tárgyat bemutató régészeti látványtár szombaton nyílik meg a látogatók előtt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Ez a régészeti lesz - a néprajzi és a természettudományi után - a múzeum harmadik látványtára.

    A közgyűjtemény által gondozott, csaknem 800 ezer darabos régészeti leletnek csak egy töredékét lehet időről időre bemutatni az időszaki kiállításokon. Ezért is számba megy a múzeum új  látványtára, ahol összesen háromezer, eddig raktárban tárolt régészeti tárgyat állítanak ki csaknem 8 ezer évet átölelve - írta az MTI.

    Forrás: facebook.com / Móra Ferenc Múzeum

    A múzeum régészeti osztályvezetője elmondta, a kiállított tárgyakat kronologikus sorrendben mutatják be, törekedve arra, hogy valamennyi időszak képviseltetve legyen, melyből leleteket őriz a múzeum. A legrégebbi tárgyak az őskorból származnak, és a leletek között szerepelnek a 17. században készült ötvösmunkák is.

    Most először láthatják az érdeklődők azokat a régiségtári anyagokat, melyek Reizner János, Tömörkény István és Móra Ferenc múzeumigazgatók idejéből származnak. Kiállítják például az európai hírű szilléri rézkincset, egy mumifikálódott kezet és lábat, római kori mécseseket és egy 1300 éves lúdtojást is, amelyet Móra Ferenc talált Kiszomboron egy avar temető feltárása során. Az anyagban szerepelnek különböző munkaeszközök, a mindennapokban használt tárgyak, fegyverek, valamint különleges, kultikus, óvó-védő szerepű leletek is. A tárlatot 2018. október 27-től, szombattól láthatják az érdeklődők.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!