Szellemjárta kastélyoktól a hollókői Márton napig – Ide utazzon novemberben!

Az ősz talán a legsokoldalúbb évszak, a november pedig számtalan meglepetést tartogat. Ilyenkor minden egy kicsit sejtelmesebb: a hajnali párán átszűrődő fények, az esti köd a szántóföldek fölött és a városok szűk utcáiban, vagy az öreg kastélyok ablakaiban pislákoló gyertyaláng. Ugyanakkor ott vannak a finomságokkal váró őszi vásárok és vigasságok, a libák gágogása a távolban, és a párolt káposzta vagy a sütőtök íze a szánkban.

Minden arcát nem tudjuk megmutatni a novembernek, de egy-két emlékezetesnek ígérkező programot és úti célt ajánlhatunk a szellemesebb fajtából – mint amilyenek Anglia kísértetjárta kastélyai is. Vannak olyanok, melyek már megjelenésükben is félelmetesek, de a legtöbb építmény kívülről semmi jelét nem mutatja, hogy falai között micsoda furcsa jelenségek történnek, főleg miután leszáll az éj. Az angliai kastélyok sok halált, viszályt, gyilkosságot, cselszövést és kétségbeesést láttak a történelem során, és ez beivódott a falaikba. Az erős érzelmek ott maradtak bezárva a nehéz faajtók és tömlöcrácsok mögött; nem csoda hát, hogy egyes bástyás épületek szellemjárta helyként híresültek el. Ha tehát vevők egy kis borzongásra, az angol kastélyok stílusosan megadják a módját.

A Muncaster kastélyForrás: shutterstock.com / Kevin Eaves

Az 1208-ban épült Muncaster kastély például a paranormális jelenségeket kutatók Mekkája. A látogatók többsége mind említette már, hogy egyes szobákban gyermeksírást és éneklést hallani, pedig a termekben semmilyen hangszórót nem találtak. Szintén ennek a kastélynak a szelleme Tom Fool, vagy más néve Thomas Skelton, aki egyike volt az utolsó udvari tréfamestereknek. A jelenségkutatók szerint Tom többször is megviccelte már a látogatókat. A másik szellem, a Fehér hölgy azonban már nem ilyen mulatságos; sem a kedve, sem pedig a halála. Sokan úgy gondolják, hogy a néha-néha felbukkanó kísértet, egy 1800-as években meggyilkolt lány szelleme. Mary Bragg-et a főkaputól nem messze ölték meg.

A Muncaster kastélyban minden évben tartanak "Szellemjárta Halloween" hetet; ilyenkor a vendégek szép és lehetőleg korhű ruhába öltöznek, és fáklyákkal sétálnak végig a kastélyon. Ezenkívül vannak „szellem virrasztások" az év során, de ezekre a jegyek nagyon gyorsan elfogynak, így érdemes a kastély oldalán jó előre foglalni.

Romantikázzanak a Bükkben!
Élményekkel teli, romantikus pillanatokra hív a Hunguest Hotel Palota**** Lillafüreden. Gyertyafényes esti wellness, fáklyás séta a Függőkertben, borvacsora a Mátyás étteremben és számos idilli pillanat vár azon párokra, akik pihenésre, feltöltődésre és meghittségre vágynak. Fogják meg kedvesük kezét november 23. és november 25. között, és keressék fel a Bükk legromantikusabb szállodáját Lillafüreden!

A kék fényű fiú és a kínzókamra sikolyai

A Northumberland-ban található Chillingham kastély egyike a legkísértetiesebb kastélyoknak Angliában. Eredetileg egy monostor volt, de idővel katonai erődítménnyé alakították két hadakozó nemzet között. Mint ilyen, felettébb véres a története; sok skót katona halt meg a falai tövében, és valószínűleg még több fogoly, a vár mélyén található kínzókamrában.

Chillingham kastélyForrás: shutterstock.com / Gail Johnson

Az egyik állandó jelleggel felbukkanó szellem is történelmi figura, a neve John Sage, aki mindig valami nehéz zsákot húz maga után a folyosókon. A másik a kék fiú, aki folyton keservesen sír a távolban, miközben egy kék fénykoszorú veszi körül. A kastély kápolnájában egy nő és egy férfi halk beszélgetése hallatszik, pedig senki nincs a közelben; a vízért könyörgő fehér asszonyról nem is beszélve.

A Chillingham kastély étkezője - tökéletes hely esküvőknek?!Forrás: shutterstock.com / Gail Johnson

Mivel annyira sok lett az elmúlt időben a szellem tevékenység, ezért a jelenlegi tulajdonosok 20 dollárt kérnek egy speciális szellemtúráért; de aki nagyon szerencsés és nagyon szeret borzongani, az egy gyertyafényes vacsorára is befizethet a kastély étkezőjébe, tíz másik „szellemfigyelő" társaságában.

Náci szellemek Dover kastélyában? Meglehet!

A Dover kastély mindig is fontos stratégiai pont volt Nagy-Britannia számára a kalóztámadások idején, Napóleon seregei és a nácik ellen. A kastély szellemei és furcsa jelenségei is ezekhez az időkhöz kapcsolathatók. Az egyik legtöbbet látott ilyen kísértet egy ifjú dobos küldönc, akit akkor fejeztek le, mikor éppen kézbesített egy üzenetet a váron belül. Fej nélküli alakját ma is látni a folyosókon, ahogy még mindig dobolva jelzi jöttét.

Dover kastélyaForrás: shutterstock.com / Luis Iglesias

A vár alatti folyosók tele vannak furcsa hangokkal, kiáltásokkal és önmaguktól becsukódó ajtókkal. A fenti termekben pedig – ahol nincs légkondicionálás – hirtelen lecsökken a hőmérséklet és meglátszik a lehelet is. Egy nemrégiben jelentett észlelés szerint, egy fiatal pár kiáltásokat és sikoltásokat hallott a folyosókon, de azt hitték, csak egy ijesztegetésről, játékról van szó. A portán azonban kiderült, hogy aznapra semmilyen „színdarab" nem volt betervezve.

Befalazott szörnyetegek és megégetett boszorkányok

A skóciai Glamis kastély ma elsősorban úgy ismeretes, mint ahol Bowes-Lyon Erzsébet brit anyakirályné a gyerekkorát töltötte, de a történelem századai során sok szörnyűség nyomta rá a bélyegét a kastély falaira. Így jelenleg ő birtokolja a legrémisztőbb angliai kastély címet. Többek között itt gyilkolták meg 1034-ben II. Malcolm skót királyt, és Shakespeare Machbetjének címszereplője is ebben a kastélyban lakott. Ami azonban még szörnyűbb, hogy a Bowes-Lyon családban élt egy dédnagybácsi, aki 1822-ben született, és annyira visszamaradott volt, hogy „Glamis szörnyetegének" nevezték. A férfi az egész életét a kastély egyik kicsi szobájában töltötte, elzárva minden és mindenki elől.

A Glamis kastélyForrás: shutterstock.com / Lato Pictures

Szintén itt Glamis-ben kísért a Szürke hölgy, vagyis Lady Janet Douglas, aki egykoron Glamis úrnője volt, de boszorkányság vádjával elítéltek és máglyán halt meg. Az egyik titkos szobában pedig ítéletnapig tartó kártyaparti folyik Earl Beardie és az Ördög között, miután az elnyerte tőle a lelkét. De a legrémisztőbb mégis a kivágott nyelvű nő, ami az ablakban állva mutogatja megcsonkított nyelvét és vér csöpög a szájából. Ezek a borzasztó jelenségek háborítatlanul járkálhatnak a kastélyban, mivel az itt éjszakázást szigorúan megtiltották a tulajdonosok. Viszont reggel 10-től este 6-ig minden nap indulnak túrák. Halloween idején pedig interaktív esti túrán vehetnek részt a kastélyban, és sétálhatnak egyet a megbabonázott erdőben is.

Craig y Nos kastélyForrás: shutterstock.com / andreac77

Egy kevésbé ismert, de annál félelmetesebb kastéllyal zárjuk a sort. A Craig y Nos kastélyt Powys községben találják, és elsősorban arról híres, hogy itt kísért a híres viktoriánus korabeli operaénekes, Adelina Patti szelleme. Miután Patti meghalt, a várat tüdőbetegek kórházává alakították át. Sok látogató jelentette, hogy gyerekek és csecsemők sírását lehet hallani a folyosókon. A kastély annyira híres lett szellemjárta helyként, hogy az interneten egy külön honlap indult az itt történt halál- és balesetek felderítésére. De akinek nem elég az olvasás, az egy három órás túrán is részt vehet, illetve szállást is foglalhat a kastélyban, amihez egy egész estés szellemvadászat is tartozik, persze ha elég bátrak hozzá.

Boszorkányok helyett libasültet az asztalra!

Mivel a néphagyomány szerint Márton napja zárja le a gazdasági évet és a szántóföldi teendőket, illetve ez a 40 napos karácsonyi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor kiadósan lehet enni és mulatozni, ezért ezen a napon kóstolják meg először az újbort, és vágják le a tömött libákat. November 11. idén vasárnapra esik, így a hétvége a jókedv és a finom falatok jegyében telik az egész országban. A budapesti éttermektől a Szentendrei Skanzenen át, Hollókőig és tovább.

Forrás: facebook.com / SzentendreiSkanzen

A Szentendrei Skanzenben Szent Márton Újborfesztivál és Libator vár ránk november 10. és 11-én; gasztronómiai különlegességekkel, ínycsiklandó libaétkekkel, őszi csemegékkel és kézműves újborokkal. Lesz Őszbúcsúztató koncert és táncház, a fesztiválszínpadon egymást érik majd a fellépők, a közönségnek bőven lesz része muzsikában, népmesében, néptáncban, bábelőadásokban és kézműves foglalkozásokban is. Az öreg házak kemencéit begyújtják, a pattogó tűz mellett tollat fosztanak, mesét hallgatnak és sült finomságokat kóstolnak. A rendezvényre a nyitvatartási napokon is érvényes múzeumi belépőkkel lehet majd bejutni.

Forrás: pixabay.com

A Szent Márton Napi Vigasság ismét elhozza Hollókőre a falu védőszentjének és vendégségének ünnepét, szokásait. A november 10-ére, szombatra tervezett rendezvény 11 órakor egy ünnepélyes megnyitóval indul, majd az Ófaluban Szent Márton legendájából láthatunk életképeket. Az ide látogatók a hollókőiek vendégei lesznek egy bögre meleg teára, forralt borra és zsíros kenyérre. De ezen kívül a hollókői piac megannyi finomságot és érdekességet tartogat még; például libás ételeket, házi süteményeket, lekvárokat és kézimunkákat is.

Ludas Matyi is tiszteletét tesziForrás: Motion Photography/ Földi Zsolt

A vásár elmaradhatatlan vendége lesz még Ludas Matyi és Döbrögi Uraság is, valamint a középkori és libás játékok sem hiányoznak majd. Idén egy versenybe is beszállhatnak a belevaló legények, hogy megküzdjenek a Hollókő Főgúnárja címért.

Kikiáltók, játékok, jó hangulatForrás: Motion Photography/ Földi Zsolt

Egy Szent Márton Napi Vigasság nem lenne teljes a helyi borok nélkül, így a Borpatikában (Guzsalyas Ház pincéjében) és a Petőfi úti vásári forgatagban is lesz lehetőség a kóstolásra. Természetesen az elmúlt időszak kedvencei, mint a Kalácsos, a Gazduram Sajtboltja, a Palóc Játszóház, az Oskola, a Falumúzeum, a Guzsalyas Ház, a Hollókői Vár, vagy például a Holló Jankó Mesejátszótér is várja a látogatókat. A rendezvény ingyenesen látogatható.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek