Magyar zene és magyar ízek várják a hétvégén a horvát Rijekán

A napokban már két horvátországi rendezvényre is felhívtuk a figyelmüket, amelyek közül a hamburger fesztivál még most is zajlik. Most azonban egy harmadikat is ajánlunk. Rijekai magyar napok címmel tartanak ugyanis háromnapos, művészeti, kulturális és gasztronómiai programokkal teli rendezvénysorozatot az isztriai városban szeptember 21. és 23. között.

Rijeka látképe a Tersatto-hegyrőlForrás: Wikipédia / Készítette: László Szalai

Az MTI arról ír, hogy az idei rendezvénysorozatot Érdi Tamás zongoraművész nyitja meg péntek este a Hajózási és Történeti Múzeumban; a Rijeka korzón pedig, a városiak legkedveltebb találkozóhelyén tartanak szombaton kulturális eseményeket. Különböző kézműves foglalkozásokkal, népzenével és néptánccal, valamint gasztronómiai különlegességekkel bemutatkozik a település testvérvárosa, Csepel is.

Gólyalábas, óriásbábos szabadtéri játékával, Az ördögszántotta heggyel a pécsi Bóbita Bábszínház is szerepel, továbbá látható lesz Érdi-Harmos Réka fotókiállítása, valamint fellép a Budapest Music Show roma zenekar és a Hurdy-Gang együttes, amelynek repertoárjában a magyar népzene mellett latin, elsősorban kubai és brazil ritmusok is megtalálhatók. A tengerparton közben a közönség a Bohemian Brass Band, valamint a Beremendi és Villányi Ifjúsági Fúvószenekar hangversenyét hallgathatja.

Vasárnap a korzón számos horvátországi magyar néptáncegyüttes szórakoztatja majd a közönséget, míg a rijekai HMDK alapszervezet székhelyén a Határon Túli Magyarságért Alapítvány Tárházról házra című vándorkiállítása lesz látható, amely a Magyar Értéktárban és a Hungarikumok Gyűjteményében szereplő baranyai kulturális örökségekből mutat be egy válogatást. A film kedvelői sem fognak unatkozni - a rijekai művészmozi a Puskás Haungary című magyar életrajzi filmet vetíti majd.

A Rijekai magyar napokat először 2016-ban rendezték meg. Viola Éva, a megyei HMDK alapszervezet elnöke akkor a sajtónak úgy nyilatkozott: a programmal az isztriai városban és annak környéken élő, főleg többségi, horvát lakosságot igyekeztek megszólítani és közelebb vinni hozzájuk a magyar kultúrát. A szervezet székhelyén kiállítások és magyar sütemények fogadták a látogatókat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek