Állatkertek Éjszakájára várják a Budakeszi Vadasparkba

A Budakeszi Vadaspark hagyományosan minden évben részt vesz az Állatkertek Éjszakáján. Az éjszaki esemény ideje alatt szakvezetéssel egybekötött, izgalmas kirándulásra készülhetnek a látogatók. A napnyugta után induló vadasparki túrákon az érdeklődők többek között betekinthetnek az éjjeli állatok titkos és kalandos életébe, nekik ugyanis azután kezdődik a napjuk, miután mi nyugovóra hajtottuk a fejünket.

SzilveszterForrás: facebook.com/Budakeszi Vadaspark/Friedrich Vilmos

Ezen az augusztusi estén azonban játszva tanulhatunk az éjszakai állatok életmódjáról, szokásairól és viselkedéséről; elsősorban a 19.15 és a 22.00 órakor induló szakvezetések során. A bejárások mellett 20.00 és 21.30 órakor kezdődik a külön erre az alkalomra készített „Vakkaraván" ügyességi pálya tesztelése, amit végigjárva mindenki felfedezheti az éjszakai erdő kincseit.

A vadaspark programjai között ott lesznek még a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület egész estés előadásai, valamint „Tapi-Zoo", azaz egy interaktív játszópult, ahol a vállalkozó szelleműek próbára tehetik érzékszerveiket és „saját bőrükön" tapasztalhatják meg az állatok éjszakai üzemmódját.

Az Állatkertek Éjszakáján megrendezett programokra 19.00 órától lehet belépni, a pénztár 22.00 órakor zár majd, a parkot pedig 24.00 óráig kell elhagyni. További részletek és pontos program vadaspark-budakeszi.hu oldalon olvashatóak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek