A British Museum még mindig a legmenőbb nevezetesség Angliában

Még mindig a British Museum áll az élen, ha arról van szó, hogy melyek az ország legkedveltebb és legtöbbet látogatott ingyenes és fizetős nevezetességei és látványosságai. Az intézmény immár tizedik éve veretlen.

A British Museum-ot 1753-ban alapították, mint a világ első nyilvános múzeumát. Már a kezdetekkor is szabad belépést nyújtott a termeibe " minden tanulnivágyó és érdeklődő embernek". A látogatók száma azóta egyre csak növekszik, míg a 18. században úgy 5000-en érdeklődtek a múzeum gyűjteményei után évente, úgy a mai, pontosabban a 2017-es adatok szerint évi 6 millióan keresik fel a termeit; egyiptomi gyűjteményét, kínai kereámiáit vagy éppen a híres Rosetta követ, melye 1802-ben sikerült birtokba vennie.

A British MuseumForrás: Pixabay.com / Hurk

A hivatalos brit turistaügynökség, a Visit England által kiadott listán a British Museum után a londoni Tate Modern Múzeum következik, valamivel több mint 5,5 millió látogatóval. Az ingyenesen látogatható nevezetességek között a harmadik a londoni Nemzeti Galéria, a negyedik a brightoni kikötő, az ötödik pedig a londoni Természettudományi Múzeum lett – írta az MTI.

De a brit turistákat nem csak az ingyenes helyek vonzzák; az ország leglátogatottabb fizetős nevezetessége például a Tower lett. A középkori londoni épületegyüttest 2,8 millióan keresték fel, és ezzel kilencedik éve vezeti a legnépszerűbb fizetős látványosságok listáját. A világörökségi helyszínt a chesteri állatkert követi a második helyen 1,9 millió vendéggel. Az első ötbe bekerült még az Észak-Yorkshire grófságbeli flamingópark, a hajókázás a Windermere-tavon és Stonehenge is.

Hajókázás a Windermere tavonForrás: wikipedia.org/ Stuart Yeates

A Stonehenge kőóriásait valószínűleg - már csak névről is - jobban ismerjük, mint az előtte szereplő Windermere-tavat, pedig ez a tó a királynője az angliai Tóvidéknek (Lake District). A gleccsertónak akkora a  vízfelülete és a víztömge, hogy nem találni még egy ilyet Angliában; sőt sokak szerint inkább hasonlít egy skót loch-hoz (skót kifejezés a nagy és mély tavakra, kisebb beltengerekre). Már azóta vándorlonak ide a turisták, hogy 1847-ben berobogott az első gőzős a tó melletti városba, és azóta is a Tóvidék Nemzeti Park legforgalmasabb része.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek