Fénybütykölde és Zsonglőrtalálkozó is lesz a Zsolnay Fényfesztiválon

A napfelkelte fényerejét megközelítő ragyogás várja a Pécsre érkezőket a Zsolnay Fényfesztiválon, június 28. és július 1. között. Ebben a négy napban több mint 2,5 millió lumen fényerő lesz jelen a fesztiválon, ami megegyezik egy akkora világítótorony fényerejével, amely Franciaország partjairól képes átvilágítani Anglia kikötőibe.

Mint korábban már megírtuk, Fény útja 25 állomásán a fényművészet különböző ágaival találkozhatnak a belvárosban korzózók: statikus, mozgó és interaktívan irányítható alkotások öltöztetik új ruhába az épületeket, valamint fényszőnyegen is sétálhatnak a járókelők. Még repülőgépekről is látható a Kiégő Izzók óriási világító pixelbogara, a fesztivál totemállata. 

Tavalyi látképForrás: Travelo

Újdonság a fesztivál életében, hogy az utcaművészetek alkotóit is versenyre hívta a ZsÖK, amelyre utcaszínházi és utcai cirkuszi előadással lehetett jelentkezni, olvastuk a szervezőknek a szerkesztőségünkbe érkezett legújabb közleményében. Az előválogatás már itt is befejeződött, a legjobb 5 produkció (spanyol, francia, két argentin és egy magyar) fog versengeni a 3000 eurós fődíjért. A verseny a Magyar Zsonglőr Egyesülettel karöltve kerül megszervezésre, az ő jelenlétüknek köszönhetően idén is Pécs ad otthont a Magyar Zsonglőrtalálkozónak a Zsolnay Fényfesztivál ideje alatt. Ennek kiemelt eseménye a Gálaműsor, amelyen Európa számos országából érkező artisták és zsonglőrök varázsolják el a nézőket.

Nappali programokat is kínál a rendezvény, visszatér a tavaly hatalmas sikerrel debütált Fénybütykölde, ahol mindenki maga készíthet világító ékszereket és emléktárgyakat. Az Inspirál Zsonglőr és Cirkuszi Játszóházban kicsik és nagyok is próbára tehetik ügyességüket, a Varázsóra látványos fizikai bemutatóján pedig fénnyel történő varázslatos kísérletek láthatók. Bizonyára nagy feltűnést fog kelteni a spanyol Rodafino „guruló színpada" is, ez egy óriási muzsikáló kerék, amely „potrohában" öt kiváló művészt szállítva közlekedik az utcákon.

A fesztivál zenei palettáját a világ minden tájáról érkező előadók színesítik: a japán Yuki Koshimoto a hangdrum nevű hangszer egyik legismertebb előadója, aki duóban lép fel az ambient művész, Maoom társaságában. A fesztivál egyik legnagyobb zenei durranása a katalán, 14 fős, kirobbanó energiával játszó dobos együttes, a Sound de Secá. A hazai kedvencek sem hiányozhatnak, itt lesz többek között Beck Zoltán (30y), aki Gyermeknek bátor címmel tart szerzői estet.

Az ingyenes fesztiválon aki még több élményre vágyik, azt várja a Fény Útja Extra, amelynek kiemelt helyszínei egy 1500 forintos karszalag megvásárlásával korlátlanul látogathatók. A karszalagot érdemes előzetesen megváltani, erről több információt itt talál.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek