Koncertek, séták, képzőművészet és sport a Mátrai Művészeti Napokon

Klasszikus és népzenei koncertekkel, vezetett erdei sétákkal, ismeretterjesztő előadásokkal, képzőművészeti kiállításokkal, sport és gyerek programokkal várja a közönséget kilenc napon át, június 30. és július 8. között kilenc helyszínen a Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat.

A programot a 15. Muzsikál az erdő sorozat keretében rendezik meg. A programokon több mint 500 zenész, művész, erdész, természetvédő működik közre és a közismert előadók mellett bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a térség művészeinek, ifjú tehetségeinek. A kilenc nap alatt olyan előadók várják a látogatókat, mint például Pál István Szalonna és bandája, Csík János és a Mezzo, a Vox Mirabilis Kórus, a Misztrál együttes, Kollár-Klemencz László, Szalóki Ági, Palya Bea, az In Medias Brass rézfúvós quintett, a Muzsikás Együttes vagy a Talamba Ütőegyüttes. 

A füleki várForrás: Tomáš N. / Wikipedia

Füleken többek közt szakvezetéses erdei sétával készülnek, de lesz motolla kézműves műhely gyerekeknek, Taron és Fenyvespusztán teljesítménytúra, kézműves foglalkozások, gyermekkoncert, erdei néptáncbemutató és táncház, borkóstoló várja a közönséget, Mátraverebély-Szentkút pedig többek közt népi kézműves foglalkozást, interaktív folklórszínházi előadást és templomkoncertet szervez. Mátraalmáson az erdőgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata lesz az erdei séta témája, Szurdokpüspökiben Gubis Ferenc makettkiállítása lesz látható a település nevezetességeiről, a vezetett sétán pedig az erdei életközösségekről lesz szó.

A Mátra rejtett kincsei: a Nagy-forrás kifolyója a Pisztrángos-tó mellettForrás: Susulyka / Wikipedia

Az abasári erdei koncerten Szokolay Dongó Balázs saját népdalfeldolgozásai mellett Bartók- és Kodály-átiratokat játszik, a Kékestetőn Lénárt László szobrászművész Az erdő üzen című kiállítása nyílik meg, Gyöngyöspatán Molnár László festőművész tárlata lesz látható, Gyöngyöstarján pedig többek közt tájfutó versenyt, ringató foglalkozást, környezettudatos divatbemutatót és erdei kerékpártúrát is rendez.Mindezeken túl az összes helyszínen lesz többféle tematikájú erdei séta, számos gyerekfoglalkozás, klasszikus és népzenei koncertek, táncbemutatók az erőkben, és bemutatkoznak a helyi termékek, a térségre jellemző gasztronómiai ínyencségek egyaránt.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek