Veterán autóritkaságok érkeznek Balatonfüredre

Igazi ritkaságok, nagy múltú és mesés autócsodák mutatkoznak be május első hétvégéjén a füredi Tagore sétányon. A Concours d'Elegance elnevezésű, máig legigényesebb magyar oldtimer kiállításon összesen 52 régi luxusautót láthatnak majd az érdeklődők. Az 1912-es évjáratig visszanyúló négykerekűek között lesz olyan autókülönlegesség, amelyből összesen egy található a Közép-Európai régióban, illetve olyan is, amely először mutatkozik be veterán autó-szépségversenyen.

Ötödik alkalommal rendezik meg az autók gördülő múzeumának is beillő Balatonfüred Concours d'Elegance elnevezésű oldtimer autós szépségversenyt. A május 4-6 között esedékes, 2016-ban UNESCO által elismert és patronált, rendkívül népszerű háromnapos nemzetközi FIVA rendezvényen az Európában is ritkaságnak számító személy- és versenyautókat állítják ki.

Pillanatkép a 2017-es Concours d’Elegance rendezvényrőlForrás: Balatonfüred Concours d’Elegance

Elbűvölő eleganciájával varázsolhatja el a közönséget az 1979-ben gyártott Clenet amerikai autó, amelyből mindössze 250 darabot készítettek, és ebből összesen egy került Közép-Európába. Várhatóan nagy sikere lesz az egyik legértékesebb, 1939-es gyártású Tatra 87 "Ryba"-nak is, amely aerodinamikus jármű volt, és amit a 2012-es Villa d'este olasz szépségversenyen már díjaztak, áramvonal kategóriában. Mindezeken túl igazi különlegességnek ígérkezik az 1941-es Packard, amelynek retusálását csak most fejezték be, a modell elsőként debütál majd a balatoni autós szépségversenyen.

A ritkaságok egy része az elmúlt évekhez hasonlóan egy Győrből induló konvojjal érkezik a helyszínre. A vendégek jellemzően magángyűjtők lesznek, a visszatérő kiállítók között ott lesz a csehországi Vaterán Aréna Múzeum, valamint részt vesz az osztrák Austro Classic újság és a szlovák Veterán Magazin szerkesztője is, utóbbi egy 63-as Rolls-Royce-ot nevez be a versenyre. Idén először Bulgáriából is érkeznek résztvevők, az ottani régi járműves klub képviseletében.

Az autókat szombaton és vasárnap csodálhatják meg az érdeklődők. Ráadásként - mivel a kiállított járművek mindegyike működőképes – azok a vasárnapi vörös szőnyeges díjátadó, és az ezt követő díszkör alkalmával mozgás közben is láthatóak lesznek. További részleteket itt olvashat.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek