Sín nélküli bobpályával várja a kalandvágyókat egy amerikai vidámpark

Sín nélküli bobpályával várja a kalandvágyókat egy amerikai vidámpark.

Úgy látszik, az USA-ban sosem múlik divatja a hullámvasutaknak. Nemrégiben egy texasi park jelentette, hogy hamarosan minden eddiginél izgalmasabb, egyetlen sínen futó hullámvasutat épít, most pedig egy pennsylvaniai vidámpark, a Knoebels Amusement Resort gondolt egy nagyot. A tulajdonos úgy döntött, visszatér a gyökerekhez: olyan bobpályát épített, ahol a látogatók szabadpályán száguldhatnak lefelé, a gravitációra és a lendület erejére bízva magukat – írja a Travel and Leisure.

Az egyedi gyártású pálya természetesen megszabja a bobkocsik irányát, de azon belül a bobok ide-oda csúszkálnak terheltségük és a bennük utazók mozgása függvényében. A kocsik ugyanis bolygókerekekkel vannak felszerelve, így aztán hiába száll fel rá az izgalomra vágyó utas tizedszer is, a menet mindig egy kicsit más élményt fog nyújtani, mint az előző körben.

Az ötletet egy hasonló elven alapuló hullámvasút adta az 1960-as évekből. A vidámpark vezetője, Dick Knoebel és lelkes tervezőcsapata hét évet töltött azzal, hogy kidolgozza ezt a pályát úgy, hogy annak a régi hullámvasútnak még csak a terveit sem látták.

A Flying Turns („Repülő kanyarok") elnevezésű menet összesen kétperces. A kocsik 14 méterről zúdulnak alá, és 38 kilométeres óránkénti sebességre gyorsulnak fel. Sajnos képet még nem tettek közzé róla, de íme egy videó:

A Knoebels az USA legnagyobb ingyenes vidámparkja, ahol egyáltalán nem kell fizetni a belépésért, parkolásért, előadások megtekintéséért és szolgáltatások (pl. mosdók) igénybevételéért, csupán a hullámvasútért, óriáskerékért és hasonló szórakoztató egységek használatáért – ez esetben a látogatók egyszeri jegyet fizethetnek, vagy korlátlan napibérletet vásárolhatnak.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek