III. Bélára emlékezik idén a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron

III. Bélára emlékezik idén a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron

III. Béla Árpád-házi király koronázása és életének főbb állomásai jelennek meg a székesfehérvári Koronázási Szertartásjáték pénteki és szombati előadásain a Nemzeti Emlékhelyen felállított szabadtéri színpadon – írja az MTI.

A helyszín a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely Fotó: Bruzák Noémi / MTIForrás: Travelo

 A III. Béla - Az aranykor trónusán című koronázási szertartásjáték csütörtök esti nyilvános főpróbáján Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy a szertartás egyedül egy helyen lehet autentikus és pontos, ez pedig Székesfehérvár, a városnak ugyanis különös jelentősége van a magyar történelmében.

A szertartásjátékot rendező Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója kiemelte: talán egyetlen egy magyar király koronázása körül nem volt annyi zűr, mint III. Béláénál. Ennek okait mutatja be az előadás harminc jelenete, amelyből tíz az autentikus középkori szakrális liturgia elemeit tartalmazza, húsz pedig történelmi események alapján mutatja be III. Béla életét és a társadalmi-emberi környezetet, amelyben uralkodott.

A szertartásjátékban felelevenedik a bizánci udvar, ahol a későbbi uralkodó nevelkedett, I. László király szentté avatása, Anonymus, a krónikás alakja, és a trónért folytatott családi küzdelmekbe is betekintést nyernek a nézők a csaknem nyolcvan perces előadás alatt.

Trokán Nóra és Hirtling István a szertartásjáték próbáján Fotó: Bruzák Noémi / MTIForrás: Travelo

 A darab címszerepét Hirtling István, feleségét Trokán Nóra játssza, feltűnik a bizánci császár szerepében Trokán Péter, Bánfi Lukács esztergomi érseket Sághy Tamás, Anonymust Blaskó Péter, István kalocsai érseket Mihályi Győző, Eufrozinát, az anyakirálynét Závodszky Noémi alakítja.

Trokán Nóra, Hirtling István és Blaskó Péter a próbán Fotó: Bruzák Noémi / MTIForrás: Travelo

 Az idén ötödik alkalommal, megújult látványvilággal megrendezett Koronázási Szertartásjátékokon korábban Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla alakját mutatták be.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek