Mongólia lesz a Mesterségek ünnepének díszvendége



A hímzés a kiemelt témája és Mongólia a díszvendége az idei Mesterségek Ünnepének – írja az MTI. A rendezvény keretében nemzetközi kovácstalálkozót is tartanak, valamint a reformáció 500. évfordulójáról is megemlékeznek augusztus 17. és 20. között a budai Várban.
 

Fotó: Mesterségek Ünnepe / Facebook


Legnagyobb számban a mongol kovácsok, ötvösök, ezüst- és aranyművesek mutatkoznak majd be a magyar közönségnek, de lesznek íjkészítő mesterek és textilművészek is, akik a hagyományos mongol viseletet és speciális fonási technikájukat mutatják be a közönségnek.

A mongol meghívottak mellett több mint 800 magyarországi és határon túli mester, valamint hét ország vendégművészei lesznek jelen az ünnepen; érkeznek jakutföldi, Szahalin-szigeteki, üzbég, kínai, tádzsik, kirgiz, türkmén, kazahsztáni és algériai mesterek is.

A látogatók megtudhatják többek között, hogy kik azok a szahák, megismerkedhetnek az egyik leghíresebb jakut mamutcsont-faragóval és mesterségével, találkozhatnak üzbég szőnyegszövővel, türkmén selyemfestővel és betekintést nyerhetnek abba is, hogyan készítenek halbőrből táskát, pénztárcát, szemüvegtokot a Szahalin-szigetekről érkező nyivh, orok és ainu mesterek.

A rendezvény kiemelt témája a hímzés, a magyar népi díszítőművészet egyik leggazdagabb és legváltozatosabb ága lesz. A program területén felállított hímzőműhelyekben a mesterek tájegységenként mutatják be a népi és úri hímzésben használt alapanyagokat, motívumkincseket és öltéstechnikákat.

Az idei fesztivál egyik különleges program a IV. Nemzetközi Kovácstalálkozó lesz, amelynek fő témája az a különleges, több száz éven keresztül megfejthetetlen tűzi hegesztéses eljárás, amellyel a Notre Dame kapujának vasalatait készítették egykor. Tíz országból, többek között Oroszországból, Norvégiából, Szlovéniából, Erdélyből, Pakisztánból is érkeznek szakemberek a konferenciára, a díszvendég pedig az eljárást megfejtő Walfrid Huber szobrász és kovácsművész, a bécsi Iparművészeti Egyetem nyugalmazott tanára és a Magyarországi Kovácsmíves Céh tiszteletbeli elnöke lesz.

Melyik országból származik ez az ékszer? A Mesterségek ünnepe közösségi oldalán ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ nyereményjáték formájábanFotó: Mesterségek Ünnepe / Facebook


A reformáció 500 éves évfordulójának alkalmából a programokban és a tárgyi kiállítók körében is kitüntetett figyelmet kapnak a protestáns egyházak hagyományai. Emellett az 500 éves reformáció szellemi és kulturális örökségéhez kapcsolódva fafaragó művészek emlékoszlopot faragnak a várban és 25 fejfát állítanak ki szabadtéri kiállítás keretében Fa sírfejek, fejfák címmel.

Mindezek mellett az érdeklődőket idén is egész napos programokkal, táncelőadásokkal, gyermekjátszókkal, koncertekkel is várják, lesz néptánc többek között Baskíriából, Grúziából, Hondurasból, Lajkó Félix mellet fellép a Szent Efrém Férfikar és Szokolai Dongó Balázs, Csizmadia Anna és zenekara, a Tükrös Együttes, a Buda Folk Band, a Hungarian Folk Embassy, Zsikó Zoltán és zenekara, a Bara Zenekar, a M.É.Z. együttes, Csoóri Sándor és fiai, a Romengó, és sokan mások.

A Mesterségek Ünnepe az Európai Fesztivál Szövetségtől idén megkapta a Minősített Európai Fesztivál címet, így bekerült a kontinens legjobb fesztiváljai közé.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek