Eladó Disneyland legelső térképe

Eladó Disneyland legelső térképe

 

Elárverezik Walt Disney első, 1953-ban rajzolt Disneyland-térképét június végén, az értékes ritkaság akár egymillió dollárért (281 millió forint) is elkelhet - írja az MTI a kaliforniai székhelyű Van Eaton Galleries aukciósház közleménye alapján.

Fotó: Vegalleries.com


A vidámpark első, több mint ötvenéves vázlatát a neves rajzfilmes és producer (1901-1966) Herb Ryman nevű kollégájával együtt készítette - írta az aukciósház. A New York Times szerint ez az első teljes térképvázlata a mára világhírűvé vált élményparknak, mely 1955-ben nyílt és amely Miki egér és Donald kacsa kitalálójának legnagyobb szabású terve volt.
Walt Disney sok banknak és tévétársaságnak akarta megmutatni az igen nagy költségvetésű projektet, hogy finanszírozót találjon. Az aukciósház szerint Disney és Ryman megállás nélkül végigdolgozott egy hétvégét, hogy a vázlatot egy sor New York-i befektető elé tudja tárni. Végül filmjogok és egy új tévéműsor fejében az ABC tévécsatorna bocsátotta Disney rendelkezésére az anyagiakat. A dollármilliókat jelentő üzlet az amerikai televíziózás történetének egyik legjelentősebbje lett.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek