Madarak és fák napi programok a Budakeszi Arborétumban

Madarak és fák napi programok a Budakeszi Arborétumban

Madárgyűrűzéssel egybekötött bemutatót tartanak, és még több más érdekes programmal készülnek a Madarak és Fák Napjára a Budakeszi Arborétumban május 20-án, tudtuk meg a park Facebook-oldaláról.

A Madarak és Fák Napján szakvezetett sétát indítanak délután, amelynek témája az arborétum és a Budai-hegység állatvilágának bemutatása. Az egész napos program során odút és madáretetőt is készíthetnek a látogatók az arborétum által előkészített anyagokból. Az állatsimogató mellett faültetésre és fa örökbefogadásra is lesz lehetőség.

Fotó: Budakeszi Arborétum / FacebookForrás: Travelo

 Az örökbefogadás alkalmából az örökbefogadó Örökbefogadási nyilatkozatot tesz, melyben megjelöli azt a növényt, vagy az arborétum valamely, általa kedvelt gyűjteményét, amelyet örökbe szeretne fogadni. A nagyobb fák illetve gyűjtemények örökbefogadására az arborétum tesz javaslatot.Az örökbefogadással az örökbefogadó a Budakeszi Arborétumot támogatja.

Kisebb növények, növénycsoportok örökbefogadása esetén tízezer forint, nagyobb fák, illetve területek örökbefogadása negyvenezer forint támogatás ellenében valósulhat meg. Az örökbefogadásról az Örökbefogadó emléklapot kap és nevét, illetve az örökbefogadott növényt/gyűjteményt emléktábla örökíti majd meg az arborétum bejáratánál.

Megérkezett a tavasz a Budakeszi Arborétumba is Fotó: Budakeszi Arborétum / FacebookForrás: Travelo

 A napi program a következőképpen alakul:

09:00 - 13:00 madár megfigyelés és madárgyűrűzés, valamint madárhang-felismerő vetélkedő

10:00 - 12:00 madárrajz praktikák Gábor Emese művésznővel

14:00 - 16:00 szakvezetett séta az arborétumban

A belépőjegy ára tartalmazza a programokon való részvételt. A hazavihető madárodú - és etető anyagköltsége 1000 - 1500 Ft, amelyet a helyszínen kell kifizetni. További információk a honlapon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek