Ingyenes hajózási kiállítás nyílt Siófokon

A Balatoni Hajózási Zrt. az idén 40 éves Kálmán Imre Kulturális Központ galériáján rendezi be a "170 éves a Balatoni Hajózás" című kiállítását.

Papdi Balázs / BAHART

 A kiállítás az elmúlt másfél évszázadot eleveníti fel. Több hajómakett, kikötő-, hajóterv és hajónapló is látható, de kiállították annak az 1847-es hajózási vitel-bértáblának a másolatát, amely az első balatoni hajózási szezonban volt érvényes. De a kiállításon a 60-as évekig visszamenőleg is megtekinthetők a balatoni hajózás menetrendjei és kiadványai.

A tárlat tárgyakkal és képekkel idézi fel a hajózás múltját és jelenét a Balatonon. Kiemelt helyet kaptak a kiállításon a BAHART nosztalgiahajó flottájának tagjai, különösen az idén 125. születésnapját ünneplő Kelén és Helka nosztalgiahajók, melyek ma is népszerű rendezvény- és sétahajói a Balatonon hajózó utasoknak. A tárlat ingyenesen látogatható Siófok szívében július 12. és augusztus 26. között a KIKK színház galériáján.

Tíz kikötőből jár a Varázshajó

A Balatoni Hajózási Zrt. megújult saját gyerekhajó programja, új nevén a Varázshajó, 10 kikötőből fut ki a nyári szünetben. A hajóút során színes animációs gyerekműsorral, lufihajtogatással és Playmobil játszósarokkal várják a gyerekeket. De emellett idén nyáron is közlekedik a Minimax gyerekhajó, amely Siófokról, Balatonfüredről és Badacsonyból indul. A másfél órás hajóprogram alatt játszóház, arcfestés és gyerekzenekarok szórakoztatják az utasokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek