Álljunk meg egy percre: a magyar nőnevelés úttörőjének szobránál

Veres Pálné szobra a róla elnevezett utca elején áll; a méltóságteljesen ülő nőalak 1906-ban készült el.
A magyar nőnevelés úttörőjének emléket állító szobor Kiss György szobrászművész alkotása, mely a székesfőváros első köztéri márványszobraként eredetileg az Erzsébet téren kapott helyet.

A kép 1909-ben készült az Erzsébet térenForrás: Magyar Földrajzi Múzeum/Kerekes J. Zoltán

Az idő előrehaladtával megromlott az alkotás állapota és a 2000-es évek elején sikerült csak felújítani. A restaurálási munkálatokat a Képzőművészeti Egyetem restaurálóműhelyében végezték el, majd innen új helyére, a Veres Pálné utcába került 2007-ben.

A szobor az új helyén a Veres Pálné utca elejénForrás: Dr. Pinczés Sándor/Közterkep.hu

Ez egy fontos lépés volt, mivel az utcában működött a Veres Pálné által alapított Országos Nőképző Egyesület 1882-től. Az egyesület munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nők a felsőoktatásban tanulhassanak. Sajnos ezt Veres Pálné már nem élhette meg. Az első nőhallgató 1896-ban, egy évvel a nőnevelés úttörőjének halála után léphette át a Budapesti Tudományegyetem küszöbét.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek