Ismét látogatható a Gellérthegy sci-fibe illő víztárolója

A Víz Világnapja alkalmából hamarosan ismét látogatható lesz a Gellérthegy egyik legfuturisztikusabb, mások szerint a Gyűrűk ura univerzumának törptárnáit idéző helye, a Gruber József víztároló. De az alábbi kép szerint lehetett volna forgatási helyszíne a Szárnyas fejvadász és a Csillagok háborúja filmeknek is.

Ha ellátogatunk a Gruber József víztárolóba olyan, mintha Mória törptárnáiba merülnénk aláForrás: Fővárosi Vízművek / Facebook.com

Az év többi napján zárva tartó víztároló március 21-én és 22-én reggel 9 és délután 14 óra között elsőként az iskolás csoportokat várja. Március 24-én és 25-én, pénteken és szombaton reggel 9-től délután 16-ig pedig már bárki részt vehet a túrán, aki előzetesen regisztrál.

A víztárolóban a Fővárosi Vízművek munkatársai kalauzolják végig a résztvevőket, a séta során szó lesz a tároló építési körülményeiről és más érdekességekről is. A Vízművek legutóbbi Facebook-posztja szerint a regisztráció még nem nyílt meg, de az oldal követői lesznek az elsők, akik értesülhetnek az indulásáról.

Természetesen minden felfestésnek fontos jelentése van. Hogy mik azok? Erre is kapunk választ a sétánForrás: Fővárosi Vízművek / Facebook.com

Érdemes tehát bekövetni az oldalt, mert a poszt alatti 155 hozzászólásból úgy tűnik, igen nagy az érdeklődés a sétára. Az egyik kommentelő kérdésére, hogy a nagy igényre való tekintettel volna-e lehetőség több alkalommal is megrendezni az eseményt, a Fővárosi Vízművek így válaszolt: „Sajnos mivel a város vízellátásában meghatározó, működő víztároló létesítményről van szó, ennél többször nincs lehetőségünk a megnyitásra. Így is betettünk már néhány plusz napot a korábbi egyhez képest."

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek