Fotók: Így épülnek-szépülnek a Lánchíd korlátjai Csepelen

Télen sem áll le a Lánchíd felújítása: jelenleg a műhelymunkákkal haladnak a szakemberek: a 704 méternyi korlátszerkezet jelentős részét a rozsda okozta károsodások miatt újra kellett gyártani. Ezeket kisebb – három andráskeresztet tartalmazó – darabokban szerelik fel a járdák melletti korlátrendszerre, hogy az követhesse a híd mozgását - írja a BKK egy friss közleményben.

Lánchíd korlátjainak festéseForrás: BKK

A korlátoszlopokra kerülő öntvényeket és acélelemeket előbb megtisztítják, majd háromrétegű bevonatrendszerrel látják el, így biztosítva azok rozsdásodás elleni védelmét.

A csepeli festőcsarnokban lévő korlátelemek már az alapozó és a közbenső festékréteget is megkapták. A Lánchíd kékesszürke színéhez illő fedőréteg felvitele előtt a szakemberek tömítik a fém alkatrészek közötti csatlakozásokat, hogy ne juthasson nedvesség a szerkezetbe.

A járdakorlátokat folyamatosan gyártják, illetve festik, és a tervek szerint február közepén meg is kezdik a felszerelést.Forrás: BKK

 

A Lánchíd díszes mellvédeit eközben már előkészítették a festésre: 20 régi mellvédet megjelöltek, hogy az eredeti helyükre kerüljenek vissza.Forrás: BKK

 

Ezeket gondosan restaurálják, majd a javításuk után lecsiszolják a felületüket. A felújítás során 8 darab íves mellvédöntvényt a Lánchíd 1914–1915-ös megjelenéséhez illeszkedően újonnan legyártottak.Forrás: BKK

 

Hamarosan az öntöttvas konzolok is a helyükre kerülnek a budai pilonon, ezek alapszerkezete és díszei már lefestve várják, hogy összeszereljék és – a vízállástól függően – február végén egy úszóműről a helyükre emeljék őket.Forrás: BKK
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek