Meglepő: Fővárosunk lett a legalulértékeltebb úti cél

A Radical Storage oldal készített egy felmérést azzal kapcsolatban, hogy a világ népszerű turistacélpontjai közül melyik múlta alul, illetve felül az előzetes elvárásokat. Hogy megkapják az eredményeiket, 826 ezer értékelést elemeztek ki a TripAdvisoron 100 városhoz köthetően. 

Budapest kellemes csalódást okozott a látogatóknak - illusztrációForrás: Shutterstock/Jane Biriukova

A kutatás közben a negatív kifejezésekre, szavakra koncentráltak. Ezt figyelembe véve, ahol a legnagyobb a negatívok aránya, az a helyszín túlértékeltnek számít, ahol pedig kevés a rossz visszajelzés, az egy alulértékelt úti cél.

A pozitív értékelésű lista első helyezettje Budapest lett, ami azt jelenti, hogy a magyar főváros a felmérés szerint 2022 legalulértékeltebb célpontja. Vagyis a mi fővárosunk okozta a legkellemesebb, nem várt meglepetést azoknak, akik először látogattak Budapestre – írták a Vezess.hu összefoglalójában. Budapest mögött egyébként Brüsszel lett a második, a svájci Zürich pedig a harmadik, amit Dublin és a perui Lima követ. 

Természetesen elkészüklt a negatív értékelésű lista is. A tavalyi évben a legtúlértékeltebb város Párizs volt, idén azonban az Egyesült Államokban található Orlando okozta a legnagyobb csalódást a látogatóknak. A lista első tíz helyén főleg ázsiai helyszínek szerepelnek, kivéve a hatodik helyezett Johannesburgot, Dél-Afrikából.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek