Már síelhetünk a fővároshoz közeli Nagyvillámon is!

A Pilisi Parkerdő kezelésében lévő erdőterületen található Nagyvillám-sípálya, hazánk egyik legszebb fekvésű síterepe. Pályái 130 méter szintkülönbséggel, összesen 700 méter hosszúak, ahonnan rálátni a fellegvárra és a Dunára is - olvasható a sajtóközleményben.

Forrás: Pilisi Parkerdő

Ideális a sízéssel ismerkedő tanulóknak, de szélessége miatt azoknak is megfelel, akik már gyakorlottak és a dinamikus, nagyobb sebességű siklást kedvelik. Mivel igen közel található a fővároshoz, napközben, hétvégén rendszerint jelentős a látogatók száma, de az esti órák a kivilágításnak köszönhetően jól kihasználhatók, és ekkor jóval kevesebben tartózkodnak a pályákon.

A területen az elmúlt időszakban több fejelsztést is befejeztek, 2022-ben pedig folytatódnak a munkálatok. A tervek szerint a Felleg-park beruházás részeként új, négyévszakos fogadóépület épül majd a területen, de lesz két új pálya, egy húzókaros felvonó és több hóágyú is.

Mindezek mellett a sípálya része a Pilisi Parkerdő által tervezett, a Mogyoró-hegyen és környékén létrejövő „Felleg-Parknak".

Pilisi,Parkerdő,selésForrás: Pilisi Parkerdő

A beruházásba bele tartozik egy tematikus játszótér, egy vadbemutató-kert és a Mogyoróhegyi Ökoturisztikai Központ is, amelynek a tervei szintén elkészültek már, a kivitelezés várhatóan 2022 tavaszán kezdődik - írták. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek