Budapesten van a világ egyik legmenőbb kerülete a Time Out szerint

A brit Time Out magazin 27 ezer városlakó és helyi szakértők bevonásával összeállította a világ legmenőbb városnegyedeinek a listáját. A kérdőívben a gasztronómia, a szórakozás, a kultúra és közösségi élet szempontjai szerint mérlegeltek a felmérés készítői, ami alapján Újbuda a 49 város közül az előkelő 7. helyen végzett. Nem mellesleg az első három helyet Koppenhága, Chicago és Szöul egy-egy városrésze szerezte meg.

A Bartók Béla úti legendás Hadik kávézóAndódy Dóra/Bartók Béla Boulevard/facebook

A XI. kerület nem véletlenül került fel a legmenőbb városrészek listájára: a szócikk szerzője szerint korábban csak a szecessziós Gellért-fürdő miatt jártak ide az emberek, de ma Pest belvárosi kerületeivel vetekszik. Kiemeli a fákkal szegélyezett Bartók Béla út bohém kávézóit, bárjait és független művészeti galériáit. Említést tesz az egykori elhagyott színházból kialakított bárról a Feneketlen-tónál, az A38 hajóról, a Kopaszi-gát homokos strandjairól és folyóparti bárjairól, valamint a nemrég a kerületbe költözött Dürer-kertről.

Hogy hogy néz ki egy tökéletes nap a Time Out cikkírója szerint? Reggelivel indul a Kelet Kávézóban, ahonnan rögtön túrázni indulhatunk fel a Gellért-hegyre. Innen vissza Bartókra, majd vegyük a Kopaszi-gát felé az irányt, ahol megebédelhetünk. A Dürer-kertben elfogyasztott itallal zárhatjuk a napot.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek