Befutott a Keletibe az Európát összekötő különleges vonat

Megérkezett a budapesti Keleti pályaudvarra a „Connecting Europe Express". Az Európát összekötő expresszvonat szeptember 2-án indult Lisszabonból, és öthetes útja során több mint 100 városban áll meg. Budapestről Kassa felé veszi az irányt, majd az egész Európán átívelő útja végén, október 7-én érkezik meg Párizsba.

Szeptember 2-án indult, és október 7-én ér a párizsi végállomásraForrás: MÁV

A vonaton vándorkiállításnak ad otthont a MÁV-START átalakított CAF poggyászkocsija, amelyen bemutatják a vasúti utazás élményét javító technológiákat és innovációt, valamint szemléltetik, hogy miként támogatja az Európai Unió az infrastrukturális projekteket. A kiállító kocsi ide kattintva virtuálisan is megtekinthető. 

A vonat budapesti érkezésének tiszteletére szervezett sajtóeseményen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A magyar kormány a közösségi közlekedés versenyképességét elsősorban a környezetkímélő vasút térnyerésének támogatásával növeli." Hozzátette, a cél az, hogy 2030-ra teljes körűen kiépítsék a korszerű és átjárható hazai vasúti törzshálózatot, ezért

Magyarország összesen mintegy hatezer milliárd forintot tervez a kötött pályás infrastruktúra, járműállomány és szolgáltatások átfogó megújítására fordítani.

Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója hozzáfűzte: „2050-ig 700 km vasúti pályát kell villamosítani ahhoz, hogy a klímacélt el tuduk érni. 2030-ig, ehhez csaknem 800 darab új vasúti jármű beszerzése szükséges" – tudtuk meg a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság sajtóközleményéből.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek