Négycsillagos szálloda nyílt a Nyugati pályaudvar szomszédságában

A főváros üzleti negyedében, a Westend bevásárlóközponttal egy épületkomplexumban nyitott meg tegnap a világ egyik legnagyobb üzleti hotelmárkájának első budapesti szállodája, az ötcsillagos Crowne Plaza, amelynek átadásán a Travelo is részt vett. A 230 szobával és 13 rendezvényteremmel rendelkező ingatlan a most kezdődő, úgynevezett soft opening időszakban csak a felújítás első szakaszában elkészült fogadóterekben és két emeleten üzemel. A teljes Váci úti épületet decemberben adja át az épület tulajdonosa, a Westendet is üzemeltető Gránit Pólus.

Az épület bejárataForrás: Jancsó Gergely

Ugyanakkor az épület földszintjén megnyitott az Axis Café and Lounge elnevezésű specialty kávézó is. A Váci úti terasszal rendelkező újhullámos kávézóban, az Axis Café and Lounge-ban délután 2-ig várják a vendégeket egy finom reggelire, és egész napos szezonális konyhával készülnek. Itt a hangsúly a lokálisan beszerzett, fenntartható, egészséges ételeken van.  

A kávézóban az egészséges táplálkozást tartják szem előttForrás: Jancsó Gergely

A helyi szörpök, sör és magyar borok mellett az újhullámos kávét Bányai László magyar származású costa ricai kávéfarm tulajdonostól szerzik be, és 2020 legjobb tortáját is jegyző Hisztéria cukrászda süteményeit kínálják a vendégeknek. A Hisztéria cukrászatot többgenerációs vendéglátós család irányítja. Külön érdekesség, hogy a süteményeket ma már a legendás Orient Express vonatain is felszolgálják.

A Hisztéria cukrászda sütijei édesíthetik meg a vendégek napjátForrás:Jancsó Gergely

A felújítás a lengyel Tremend építésziroda tervei alapján valósul meg; a tervezőket a Nyugati pályaudvar ikonikus építészete, anyagai, textúrái és színei inspirálták. "A Nyugati pályaudvar közelsége nemcsak belsőépítészeti szempontból jelent igazodási pontot. Izgalommal figyeljük az európai vasúti közlekedés megítélésének változását ebben az egyre környezettudatosabb, poszt-Covid korszakban. Csehországban, Ausztriában és Szlovákiában is vannak szállodáink, a vonatok pedig az egész régiót átszelik Pozsonytól, Prágán át Bécsig" – mondta el Maurice Janssen igazgató.

A lobbyt is a pályaudvar építészete inspiráltaForrás: Jancsó Gergely

A szálloda felújításának következő lépéseként, néhány hét múlva adják át a lenyűgöző kilátással rendelkező, vendégeknek kialakított fitnesztermet. Az épület egészének átadása decemberben várható, ekkor fejezik be a tárgyalók, rendezvénytermek és bálterem felújítását, és nyílik meg a városra néző teraszos közösségi tér, a Club Lounge, valamint elkészül a nagy tetőterasszal rendelkező étterem, a Cult, melyet 2022-ben nyitnak meg a nagyközönség számára.

Az IHG Hotels & Resorts-nak a Crowne Plaza a harmadik szállodája Magyarországon az InterContinental Budapest és a budaörsi Holiday Inn mellett. A Crowne Plaza Hotelnek több mint 420 hotele működik jelenleg világszerte, több mint 60 országban üzemel közel 120 ezer szobával, és közel 100 új hotel előkészítésén dolgoznak.

Címlapkép: Jancsó Gergely

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek