Régi útleírásokat és térképkülönlegességeket is láthatunk a Földrajz Éjszakáján

Az európai tavaszok egyik elmaradhatatlan programja a határokon és kultúrákon átívelő GeoNight rendezvénysorozat, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a geográfia fontosságára, és azoknak is felkeltse az érdeklődését, akik nem foglalkoznak igazán a földrajzzal. 

1752-es világtérképForrás: Shutterstock.com / Triff

Szokásosan az első áprilisi pénteken rendezik meg az eseményt, de mivel az időpont 2021-ben nagypéntekre esett, az EUGEO, az európai földrajzi társaságokat összefogó ernyőszervezet április 9. péntekre szervezte a Földrajz Éjszakáját. A Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) jóvoltából idén elsőként Európán kívüli országok is részt vesznek a GeoNight eseményeken.

A magyarországi rendezvényeket a Magyar Földrajzi Társaság koordinálja, a programra idén 16 magyar helyszínről (ebből 12 vidéki és 4 budapesti) érkeztek különböző rendezvények. Jelentkeztek tagszervezetek, iskolák, egyetemi tanszékek és kutatóintézetek, valamint múzeumok és nem földrajzos, de a földrajz iránt erősen érdeklődő közösségek is. A Facebook-on és a YouTube-on keresztül elérhető programok között megtaláljuk többek között az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Virtuális könyvtártúráját, amibe pénteken 12 órától kapcsolódhatunk be.  

2021-ben a győri Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium is csatlakozik a virtuális térben zajló Földrajz Éjszakája 2021 rendezvénysorozathoz. A Győr - Az én városom címmel lelkes diákok mutatják majd be munkáikat – rajz, leírás, képes bemutató és kisfilm formájában, amit kvízjáték is kiegészít majd. A programok az iskola weboldalán lesznek elérhetők - olvasható az eseménynél.

Szekszárdról a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár csatlakozik a Földrajz Éjszakája eseménysorozathoz egy online helyismereti-földrajzi játékkal. A játék a Facebookon és a könyvtár oldalán is elérhető lesz.

Idén a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár is csatlakozott a programhoz. Amint az eseménynél írták, elsősorban debreceni, magyarországi és európai vonatkozású térképkülönlegességeik, valamint a világ számos pontjáról született, könyvritkaságnak számító útleírásaik gyűjteményét szeretnénk az érdeklődők figyelmébe ajánlani. A gyűjtés darabjait már a 17. századtól lehet böngészni, főleg magyar, német és latin nyelven.

Zsombói Vándor is egy a 16 magyar helyszín közül, akik csatlakoztak a Földrajz Éjszakájához. A Facebook oldalon keresztül földünkről, környezetünkről kaphatunk információkat, túratippeket, útleírásokat Zsombón (Csongrád-Csanád megye) és tova. Az eseménynél április 9-én lesz fotópályázat, TOTÓ és virtuális túra is. A részletes programot a GeoNight oldalán láthatjuk.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek