Szerdán délben egy percre leáll a budapesti közösségi közlekedés

    A Budapesti Közlekedési Központ is csatlakozott a Eurocities kezdeményezéséhez, így március 24-én, déli 12 órakor a budapesti közösségi közlekedés járművei is megállnak egy percre. Az elcsendesedéssel a koronavírus-járvány áldozatairól emlékeznek meg, nem csak Budapesten, hanem Bécsben, Dublin városában és Kölnben is - olvasható a sajtóközleményben.

    Forrás: BKK/Nyirő Simon

    Budapest főpolgármestere korábban arra kérte a főváros lakosságát, hogy a megadott időpontban, aki teheti, álljon meg, és egy perc néma csenddel adózzon a járvány áldozatai előtt. A leállással a Fővárosi Önkormányzat és a BKK szolidaritást vállal a hozzátartozókkal, akik szeretteiket veszítették el, illetve azokkal, akik a járvány következményeinek elszenvedői. Kifejezi továbbá a tiszteletet és elismerést mindazon egészségügyi dolgozók iránt, akik egy éve nap mint nap heroikus küzdelmet folytatnak.

    A járműveken hangbemondás tájékoztatja majd az utasokat a megemlékezésről. A megállás és az újraindulás esetenként torlódást okozhat. Az egy perc csend az európai városok, a Eurocities kezdeményezése, amely 38 ország 200 városát tömöríti magába.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!