Válasszon mottót a Lánchíd felújításához

    A Lánchíd napokon belül elkezdődő felújítása idején az építkezést eltakaró felületeken és a rekonstrukcióhoz kapcsolódó kommunikációs anyagokon egy, a Lánchídhoz fűződő irodalmi idézet is megjelenik majd - derül ki a BKK közleményéből.

    Lánchíd, BudapestForrás: Markus Fischer/pixabay.com

    A Fővárosi Önkormányzat szeretné bevonni a budapestieket az ehhez kapcsolódó döntésbe, ezért ezen az oldalon szavazhatnak arról, hogy Krúdy Gyula Hídavatás című írásának, Kosztolányi Dezső A Hét című irodalmi folyóiratban megjelent cikkének, Száraz György nagyívű Budapest-esszéjének vagy Szerb Antal A százéves Lánchíd című írásának egy részlete legyen a híd felújításának mottója.

    Az idézetekre március 31-ig lehet szavazni. Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségének és szimbólumának felújítása március 17-én, szerdán indul, ekokr lezárják a hídfők környékét és a járdákat. Ettől a naptól a rekonstrukció végéig, várhatóan 2023-ig nem lehet majd átsétálni a hídon. Az autóval közlekedők elől előreláthatóan csak június közepén zárják le a Lánchidat, a tervek szerint a közúti forgalom 2022 decemberében indulhat majd újra az átkelőn. A Lánchíd felújításával kapcsolatos minden információ elérhető a www.lanchid.hu weboldalon.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!