Ma éjjelre lezárják a Váralagutat, de kedvezményekkel várják a Sikló utasait

A budapesti Várhegy-alagút, vagy budai Váralagút, a Lánchíd budai hídfőjét (Clark Ádám tér) köti össze a Krisztinavárossal. A 350 méter hosszú alagút ötlete már akkor felvetődött, mikor a Lánchíd építése megkezdődött, de megépítésére egészen 1850-ig várni kellett.

Budai Váralagút, tavasszal és ősszel takarítjákForrás: Fred Romero / Wikipedia.org / CC-BY-2.0

Az alagút megépítése azért volt fontos, mert a Várhegynek nekifutó híd csak ezzel együtt tehette eggyé a két várost, így vált közvetlenül elérhetővé a Krisztinaváros, illetve a  budai hegyvidék, ahova egyre többen mentek kirándulni. Érdekesség, hogy az építkezés során 200-300 munkás dolgozott azon, hogy átfurják a hegyet. A munkához hét és fél hónapra volt szükségük. A Várhegyet alkotó kemény kőzet felrobbantásához pedig 800 mázsa lőport használtak fel - olvasható a Budavar.btk.mta.hu írásában. A Váralagút végleges terveit Clark Ádám készítette el, és 1857. április 30-án került sor a megnyitóra.

 A keleti kapuzat eklektikusan klasszicizáló stílusban épült, míg a nyugati kapu a háború alatt elpusztult és csak 1949-ben építették újjá. Az alagút mosását a Fővárosi Közterület-fenntartó ZRt. tavasszal és ősszel szokta elvégezni. Az FKF március 11-i közlése szerint a Váralagút környezetkímélő, melegvizes, vegyszermentes, kézi és gépi erővel történő mosását ma, vagyis csütörtök este 23 órától 5 óráig végzik majd, és erre az időre le is zárják az alagutat - írták az MTI-n.

A Budaváris Sikló viszont kedvezményekkel vár

A Clark Ádám térről induló Budavári Siklót azonban nem érinti sem az alagút tisztítása, sem pedig a március 8-án bevezett korlátozások, így a törvényben előírt óvintézkedések betartása mellett, a megszokott nyitva tartással (10-től 18 óráig) várja a látogatókat – írták a turizmus.com oldalán.

Nem érintik a lezárásokForrás: shutterstock.com

A BKV oldalán pedig azt közölték, hogy egy új, kedvezményes családi jegyet is válthatnak a budai Várba kirándulók. Ez azt jelenti, hogy március 1. és április 30. között 2 felnőtt és 2 gyermek (3-14 éves) a 2 felnőtt retúrjegy áráért utazhat a Siklón.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek