Megújul és díszkivilágításban úszik majd a Duna-part egyik meghatározó épülete

Mostanára időszerűvé vált a Bálna Budapest Kulturális és Kereskedelmi Központ héjszerkezetének fejlesztése olyan korszerűbb anyagokkal, amelyek hosszabb élettartamat biztosíthatnak az impozáns épületnek. Az optimális műszaki megoldással szemben többek közt az is elvárás, hogy nem változtathatja meg az épület külső megjelenését, kialakítását. A 22 méter magas Bálna héjszerkezete 6585 négyzetmétert tesz ki.

A Bálna belsejének szinte minden pontjáról különleges kilátás nyílik a városraForrás: balnabudapest.hu

Indokoltnak tartják azt is, hogy épületet látványosabb díszkivilágítással szereljék fel. Mint a közbeszerzésben olvasható, "a Bálna egyedi, különleges formája nappal a dunai látkép meghatározó része, sötétedés után ebből a pozitív hatásból azonban semmi nem érezhető az épület megfelelő megvilágításának hiánya miatt".

A munkálatok során többek közt felújítják a régi épületek homlokzatát, kiépítik a díszvilágítást, korszerűsítik a parkolástechnikai rendszert, és megújul a III/B épületben található kiállítóterem és rendezvényterem is, valamint elektromosautó-töltők kerülnek a garázsba – írja a magyarepitok.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek