Kezdje az évet egy pincerendszer bejárásával!

A pincetúrát a BudapestScenes szervezi január 6-ra, és a vállalkozószellemű túrázókat végigvezeti a városrész alatt húzódó több mint 30 km hosszú, egykori mészkőbánya hatalmas terein és árkádjai alatt. A leírás szerint ez Budapest egyik legkülönlegesebb atmoszférájú helyszíne a lent honoló csenddel. A pincéket a 13. század közepétől kezdődően nagyrészt kézi erővel vájták ki, és az elmúlt évszázadokban nagy szerepe volt a környék életében.

Forrás: Mudra László / BudapestScenes / FB

A kőbányai mészkő a terület egyik legfontosabb építőanyaga volt, számos történelmileg, illetve városképileg jelentős budapesti épületbe építették be. A pincéket a legendás kőbányai sörgyárak is használták, és kőbányai lakosok ezreinek nyújtottak biztonságot, mikor 1944-ben légitámadások érték Budapestet.

A 2 és fél órás túra alatt Somogyi Levente lesz a túravezető, aki még számos más érdekességet is elmond majd a pincerendszerről – olvasható az esemény Facebook-oldalán, ahol a jegyvásárlási lehetőségeket is feltüntették. A túrán a részvételi díj felnőtteknek 4550 forint, 16 év alatti gyerekeknek pedig 4150 forint. Semmilyen speciális felkészültséget nem igényel a túra, de a szervezők azt ajánlják a résztvevőknek, hogy strapabíró cipőben érkezzenek, és öltözzenek melegen.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek