Kiderült, mi lesz az egykori lipótmezei elmegyógyintézetből

A tervek szerint ötéves, bentlakásos, nemzetközi középiskola fog működni az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet II. kerületi épületében - adja hírül a pestbuda.hu.

A hajdani lipótmezei elmegyógyintézet épületeForrás: Texaner/commons.wikimedia.org

Az 1868-ban elmegyógyintézetnek épült intézményt 2007-ben zárták be, azóta üresen áll. Mint a cikk írja, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságában december 10-én elfogadott módosító javasatból derül ki, hogy a Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe kerülhet a II. kerületi, Hűvösvölgyi út 116. szám alatti épület, amely egykor az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek (OPNI) adott otthont.

Az alapítvány feladata egy középiskola megalapítása, amelybe magyar és a szomszédos államokból érkező tanulók jelentkezhetnek, és kollégiummal is rendelkezik. A törvényjavalat szerint az új iskola tandíjat fog szedni, azonban szociális okokból a tanulók tandíjmentességet kaphatnak. Az intézmény ösztöndíjprogramokat is működtethet.

A lipótmezei intézet folyosójaForrás: EtelkaCsilla/commons.wikimedia.org

A tervezett új középiskol a tervek szerint 4+1 előkészítő évfolyamon biztosítana oktatást. Az intézmény bentlakásosiskola-jellegéből fakadóan a képzés mellett nevelési tevékenységet is végez, a tantermen kívüli foglalkozások és programok keretében "a regionális értékek, kultúra és hagyományok ismeretének átadása kulcselemként szerepel".

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek