Biciklis kihívás és a megérdemelt lazulás – Helyek, ahova idén tavasszal érdemes kerekezni

Végre itt a tavasz, a jó idő és vele együtt a kerékpáros szezon is. Az alábbiakban olyan biciklis utakat ajánlunk, amelyeken a kevésbé rutinos bringások és a gyakorlott profik is elindulhatnak. A sportos kihívás azonban akkor teljes, ha jutalom is vár minket a túra végén.

A klasszikus túraútvonalakat természetesen nem bringásoknak, hanem gyalogosoknak találták ki, bár hegyvidéken összefuthatunk néhány lefelé száguldó downhill kerékpárossal is (felfelé persze már ők is a buszt választják). A gépkocsi-közlekedés elől elzárt útszakaszok azonban egészen más kategória: ezek általában jól karbantartott aszfaltutak pompás természeti környezetben, amelyek az erdészek munkáját segítik. Busz, kamion errefelé nem jár, legfeljebb mezőgazdasági gépjárművek és erdészeti terepjárók tűnnek fel, viszont kerékpározni bátran és kényelmesen lehet.

Az ilyen útszakaszokat az autós térképeken átlátszóként ábrázolt, út szélességű vonal mutatja, és leginkább a hegyvidéken gyakoriak. Persze, a tavaszi bringás szezont nem kell egyből a hegyvidéken kezdeni, sík területen is remek élményeket lehet gyűjteni, amelyekhez inkább a kis falvakat összekötő, alacsony forgalmú utakat ajánljuk.

Romantikus és pazar szépségű kerékpárutak

Szerencsére egyre gazdagabb a választék az ilyen útvonalakból, és egyre több, frissen felújított kerékpárutat találunk az országban. Például Budapesthez közel, a Szentendrei Határcsárda és a Derecskei utca között, több száz éves ártéri fák árnyékában húzódik egy ilyen felújított kerékpárút, amit az EuroVelo 6-os legromantikusabb szakaszaként is szokás emlegetni.

A kétkerekű túrába néha egy-egy erdei út is beleférForrás: csepregiphotography.hu / Csepregi Tibor

A fővároshoz szintén közel fekszik az Által-ér völgyi kerékpárút Tatabánya és Tata közötti szakasza, a Gerecse tövében, amely tavaly az év kerékpárútja címet is elnyerte. De a legszebbek között szerepel a Kassa-Sárospatak kerékpáros útvonal részeként a Füzérkomlós-Füzér bicikliút is, pazar kilátással a Zemplén dombjaira, illetve a Zebegény-Nagymaros kerékpárút, ahonnan kerekezés közben végig a Dunakanyarban lehet gyönyörködni.

Alig két éve újult meg a Köröstarcsa–Mezőberény kerékpárút, amely a Veszprém-Szabadságpuszta útvonalhoz hasonlóan igen népszerű a bringások között. A Regéc–Tokaj útvonal a borbarátok számára lehet kuriózum, a Balaton szerelmeseinek pedig ott a füredi bicikliút, amely a tópart mentén fut végig, vagy akár a Balatonalmádi-Szentkirályszabadja kerékpárút, ami egy csodaszép összekötő út a Balaton és Veszprém között.

A nagyobb szintkülönbségektől sem tartó rutinos kerékpárosok a Kőszegi-hegységet is érintő vonalat fogják nagyon élvezni, amit egy ausztriai kitekintéssel is megtoldhatnak majd, amint ismét szabadon lehet utazni. Szintén rutinosoknak ajánljuk Dobogókőt és környékét földúton, Pomázig kiépített bicikliúton megközelítve.

Forrás: csepregiphotography.hu/Csepregi Tibor
Gyógyvíz után és szauna előtt: kerekezze körbe Bükfürdőt!
Velemtől Egyházasfaluig, Zsirától Szelestéig hív kerékpártúrára hat új biciklis útvonal Bükfürdő körül. Arborétumtól kastélyokig, kávézókon át vendéglőkhöz, erdőkön és mezőkön is vezetnek a kerékpárutak az aktív kikapcsolódásra vágyóknak. Az új Tourinform Irodában kölcsönözhetünk kerékpárt, akár elektromos biciklit, és gyermek utánfutót is!

Némi kaland, utána pedig egy kis lazulás

A járvány miatti lezárások idején nehezebb programot találni, de szerencsére a szabadtéri mókára ilyenkor is adott a lehetőség. Az erdei kisvonatok és libegők többsége nem indult még újra a korlátozások miatt, a tavakon a csónakbérlés is szünetel még, de a magaslatok kilátói nyitva tartanak. Az alábbiakban olyan programokat találnak, amelyek akár járványos időszakban is beépíthetők egy biciklitúrába, persze, az alapvető higiénés szabályokat betartva:

Geocaching – Ki hinné, hogy több mint 150 éves múltra tekint vissza ez a kincskeresős játék? Csak akkor még nem használtak GPS-t a játékosok, és nem épült a program izgalmas turisztikai látványosságok köré. A geocaching elsősorban a természetjárásról szól, és nagyon sokan biciklivel közelítik meg ezeket a többnyire erdei helyszíneket. Egy olyan, minden korosztály számára izgalmas kihívás ez, amelyben nemcsak a versenyszellem óriási, de a köré épülő közösség is.

Tavasszal a 150 éves geocaching mozgalom új erőre kapForrás: Melk Hagelslag / Pixabay

Zarándokhelyek végiglátogatása – A zarándoklat a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a hívők kiváltsága, egy különleges belső utazást is jelenthet az önismeretre, belső reflexióra fogékonyak számára. Emellett turisztikai szempontból is izgalmas: rengeteg több évtizedes, netán évszázados, rejtett helyen húzódó kegyhely, kápolna, szoborcsoport, emlékmű és legendás vizű kút rejtőzhet a kerékpárutak és az erdei útvonalak mentén, amelyeket kár lenne kihagyni. A család akár ismeretbővítésre is használhatja az alkalmat, például versenyezhetnek, hogy ki tud több információt összegyűjteni egy-egy érdekes helyszínről. Jó móka lehet a gyerekeknek a túra-activity is: képzeljék csak el, ahogy épp Vízfakasztó Szent Kelemen történetét mutogatja el a kiskamasz...

Történelmi helyszínek és tanösvények bejárása – Ugyanez vonatkozik a várakra, kastélyokra, régi romokra is, amelyek köré a szülők akár játékos műveltségi vetélkedőt is építhetnek a biciklizés szünetében. A helyszínek a történelemről, a tanösvények a földrajzról és a biológiáról szólnak. Figyelem, ehhez a kihíváshoz jó előre fel kell ám készülni!

Borkóstolás a 18 éven felüliek számára – A régi, évszázados múltra visszatekintő pincesorok mentén bár jelenleg csak elvitelre kérhetünk bort, a környékükön könnyen találhatunk egy erdei padot vagy pokrócunkhoz egy tisztást, ahol romantikus környezetben fogyaszthatunk el egy-két pohárkával a helyi nedűből, miközben borivós játékokat is kipróbálhatunk. Például Új-Zélandon régi szokás, hogy az újdonsült párok és friss házasok borkihíváson esnek át: egy jó barátjuk összeállít egy kérdéssort a pár egyikének italozási szokásairól és bormámoros történeteiről, a pár másik tagjának pedig ezekből kell vizsgáznia. "Mi a párod kedvenc bora? Mikor öntött fel először a garatra? Milyen italt rendel egy étteremben a steak mellé?" - ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kell megfelelni, rossz válasz esetén pedig inni egy kortyot. Nem árt tehát nagyon jól ismerni a párunkat, ha a visszafelé tartó utat is biciklin szeretnénk megtenni.

Kerékpáros borpiknik a szabadbanForrás: Rollstein / Pixabay

Pihenésképpen szálljanak le a bringáról egy arborétum előtt! – Ahogy megnyílik rá a lehetőség, a biciklis kirándulásokat ismét érdemes lesz egy-egy gyógyvizes fürdőhely, hangulatos kávézó, különleges étterem vagy szabadtéri színház köré szervezni, hogy minél változatosabb jutalomban részesítsük magunkat a kerékpáros erőpróba után vagy akár annak szünetében. De felkereshetjük az arborétumokat is, azok még járványidőszakban is nyitva tartanak, és talán egy-egy helyen még elcsípünk egy kisebb hóvirágtakarót is.

Végül egy jó tanáccsal zárnánk a bringás programajánlót: sose féljenek kilépni a komfortzónájukból, mert sokszor épp az ismeretlen utakon várnak a legnagyobb csodák, és lehet, hogy pont két keréken!

A Festetich Kastélyszálló, a Szelestei Arborétum közelébenForrás: Travelo

A cikk megjelenését a Büki Önkormányzat támogatta, az anyagot a Branded Travel Content egyik szerzője készítette. 

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek