Vakáció a tengernél ősszel? Ezekkel várja a természet az utazókat

A tengerpartok szerelmesei pontosan tudják, hogy a július és az augusztus számít igazi csúcsidőszaknak – ez azonban nem jelenti azt, hogy ne élvezhetnénk késő ősszel vagy akár egész télen a mediterrán táj szépségeit. A gyönyörű színekbe öltöző lombkoronákat, a kikötőkből komótosan kiúszó hajók látványát, vagy a part menti települések hangulatos utcáit, ahol már az is jól eső érzéssel tölti el az embert, ha pokrócba burkolózva ülhet ki egy kávézó vagy étterem teraszára. Mert ha ezekre gondolunk, akkor ősszel talán még különlegesebb lehet az utunk ott, ahol korábban csak nyaranta mártóztunk meg a hűs habokban.

Forrás: Zoran Jelača / CNTB

Az őszi és téli vakációk hatalmas előnye a nyári hónapokhoz képest, hogy a repülőjegyek, a szállások és a belépőjegyek olcsóbbak, az autópályákon kisebb a forgalom, és még a legnépszerűbb turistacélpontok sem zsúfoltak ilyenkor. A tenger nyáron hűt, télen fűt, így aztán a part menti településeken a téli időszak többnyire kellemesen enyhe, a hőmérő higanyszála ritkán csúszik öt fok alá, inkább 10-12 Celsius fok körül áll meg.

És bár a tenger mentén fekvő országok parttól jóval beljebb eső részében már igazi, klasszikus kontinentális adventi élményben lehet részünk, farkasordító hidegre azonban ezeken a területeken sem kell számítani. Tökéletes időjárás ez ahhoz, hogy a városnézés mellett kényelmesen felfedezhessük mindazt, amit a természet - a tenger és a mediterrán táj - kínál, a partok mentén és a szárazföld szívében egyaránt.

A mediterrán táj szépségei ősszel is magukkal ragadják az utazótForrás: Zoran Jelača / CNTB

Találkozzon a természettel és gasztronómiával egyszerre!

Késő szeptemberben kezdődik, és több országban egész télen tart a mandarin-szüret időszaka. Ha egy kicsit nyitottabb szemmel járunk utazásunk közben, akár a helyiekhez is csatlakozhatunk egy-egy szedd magad-akció keretében, de persze már az is nagy előny, hogy a mediterrán országokban szinte mindenhol fillérekért juthatunk a citrusok kínálta téli vitaminadagunkhoz.

Nincs is jobb a frissen fogott, frissen elkészített halételnélForrás: Maja Danica Pečanić / CNTB

A természetbe vágyók ősszel vezetett gombatúrákra indulhatnak a színes avarszőnyeggel takart erdőkben, de édesvízi horgászkirándulásokat is szerveznek csoportoknak, az ínycsiklandozóan elkészített ezüst pisztráng-fogások ígéretével. Mivel a tengerpart közeli országokban az egész éves napsütés kedvez a legkülönfélébb tökfajtáknak is, így ezeken a helyeken a tökfesztivál nemcsak a gasztronómiáról, a kultúráról is szól.

Mediterrán térség, tehát citrusfélék minden mennyiségbenForrás: Maja Danica Pečanić / CNTB

És persze, ne feledjük, ha ebben az időszakban utazunk tenger közelébe, akár már újbort is kóstolhatunk; a mediterrán éghajlat például a jó Chardonnaynak, Sauvignonnak és Pinot Gris-nek kedvez. A borkóstolást követően a települések helyi piacaira is érdemes elmenni, a legízletesebb házi készítésű sajtokat ott találjuk, és a mediterrán konyha egyik fő alapanyaga, a különböző típusban kínált olívabogyó is ilyenkor mutatja meg magát a legváltozatosabb színekben, érdemes beszerezni néhány csomaggal otthonra, vagy akár ajándékként is.

A tenger közelében is kóstolhatunk újbort!Forrás: Siniša Uštulica / CNTB

A nemzeti parkok ilyenkor egészen mesések

Mivel a nemzeti- és természetvédelmi parkok általában a szárazföld belsejében helyezkednek el, így ezeken a területeken télen jóval hidegebb van, mint a part mentén, ráadásul errefelé akár hóval, jéggel fedte tájakban is gyönyörködhetünk. Sokak szerint az édesvizű tavak még inkább látványosak akkor, amikor a monumentális vízfolyások hatalmas, szoborszerű jégcsapokká formálódnak. A halastavakat is érdemes felfedezni errefelé, igazi vadromatikus tájakon haladhatunk az érintetlen természetben akárórákon át anélkül, hogy nagyobb turistacsoportokba botlanánk.

Forrás: Aleksandar Gospic / CNTB
SZÍNPOMPÁS ŐSZI LÁTKÉPEK A PLITVICEI-TAVAK NEMZETI PARKBAN

Ez Horvátország legismertebb nemzeti parkja, és egyben egyike az UNESCO Világörökségi lista tíz horvát lokációjának.

A park akár most is megér egy látogatást, amikor pompás őszi ruháját ölti magára. (X)

A táj szépségében egy sétahajó fedélzetéről is elmerülhet

Persze, a makkegészséges tengerfanatikusok késő ősszel is csobbanhatnak az Adriában vagy a Földközi-tengerben, a Split-Dalmáciához tartozó Makarskánál például októberben 20-21 Celsius fokos, novemberben átlagosan 18,5 Celsius fokos a tengervíz.

Őszi színekben is gyönyörű vidék ezForrás: Ivo Biočina / CNTB

A legtöbb tengerparti város azonban évszaktól független központja a vízi sportoknak, akár vitorlázni is lehet: a levegő hőmérséklete gyakran 10 fok fölötti, szél pedig bőségesen akad. Az őszi időszak egyik legkeresettebb szervezett útjai azok a gourmet hajókirándulások, amelyek kimondottan melegítő, téli étkeket és helyi borokat kínálnak fel a fedélzeten utasaiknak, akik a gyönyörű tájak előtt elhajózva, ezúttal az őszi tengerparti vakáció élményeivel tölthetik meg fotóalbumukat.

A sétahajók, vitorlások fedélzetén nézelődve ilyenkor sem kell lemondani a tenger közelségérőlForrás: Vjeko Begović / CNTB

Ugyanakkor a kevésbé sportos utazóknak sem kell lemondaniuk a tenger közelségéről: az Adrián és Földközi-tengeren is indítanak delfinnéző hajós túrákat, de például augusztusban a horvát Velebit-csatornában még egy óriási termetű barázdásbálnát is lencsevégre kaptak. Egy ilyen vizes expedíció az idősebbek és a gyerekek számára is különleges élmény lehet, és akkor még nem említettük a sós levegő jótékony hatását az emberi szervezetre.

Sokan például az őszi hónapokban kimondottan orvosi javaslatra kelnek útra különféle eredetű krónikus légúti betegségeik miatt, és élvezik azt, hogy ilyenkor szinte kizárólag az övék a tengerpart, mert tömeggel sehol nem lehet találkozni – ez pedig járványhelyzetben sem utolsó szempont.

Forrás: Zoran Jelača / CNTB

A cikk megjelenését a Horvát Nemzeti Turisztikai Hivatal támogatta, az anyagot a Branded Travel Content egyik szerzője készítette.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek